hu / en

Megjelent Karsai Judit írása a Külgazdaság őszi számában

placeholder.png

Innovatív cégek – innovatív finanszírozók. A startupokat finanszírozó tőkepiac működésének nyugati tapasztalatai

Az ígéretes induló cégek finanszírozásban a klasszikus kockázatitőke-alapok mellett az üzleti angyalok, az üzleti akcelerátorok és inkubátorok, valamint a tőkét közösségi finanszírozás útján biztosító crowdfundingplatformok kiemelt szerepet töltenek be. Mivel e piaci szereplők viszonylag újak, működésükről még kevés tapasztalat gyűlt össze. Még nem tudható, hogy e tőkepiac szereplői között végbemenő piaci átrendeződés tartósnak bizonyul-e, különös tekintettel a koronavírus-járványhoz kapcsolódó világméretű recesszióra. Az eddigi tapasztalatok megismerése azonban segítheti a fejletlenebb kockázatitőke-piaccal rendelkező térségekben a startupok megszületését és sikeressé válását az alternatív forrásokat nyújtó tőke, valamint a hozzá kapcsolódó technikai támogatás, hálózatosodási lehetőség, piacismeret és mentorálás révén. A cikk áttekintést nyújt az alternatív tőkefinanszírozást nyújtó intézmények működéséről és fejlődési irányairól, beleértve a közöttük kialakuló együttműködést és versenyt, valamint a finanszírozott vállalkozásokra gyakorolt hatást. Az eddig kirajzolódó tendencia azt jelzi, hogy csökkent az induló és a korai fejlődési stádiumú cégek finanszírozásában a hagyományos kockázatitőke-alapok jelentősége, mivel ezek egyre inkább a már érettebb cégek nagyobb összeget igénylő befektetései felé fordulnak. Ez a folyamat a nagyvállalatok tőkepiaci részvételének sokféle formát öltő hangsúlyosabb megjelenésével, az egyre inkább intézményesülő üzleti angyalok, az üzleti akcelerátorok és inkubátorok nagyobb szerephez jutásával, valamint a tőkét közösségi finanszírozás útján biztosító crowdfundingplatformok kiépülésével járt együtt. Fontos tanulság, hogy a korábbi vállalkozásaikat sikerre vivő alapítók tapasztalataikkal és vagyonukkal az alternatív tőkepiaci szervezetek minden típusában kulcsszerepet töltenek be az induló cégekbe történő tőkebefektetések előkészítésében és végrehajtásában. Így végső soron a startupok sikeres fejlődése és tőkéhez jutása egy önmagát erősítő folyamat eredményeként valósul meg.

64. évfolyam 2020/7-8

2024

Már

28

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

Következő hónap >
a

2024

Már

28

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

Következő hónap >