hu / en

Megjelent Tóth G. Csaba cikke a Qubiton

placeholder.png

EGYETLEN ÁBRÁN, HOGYAN SZORÍTOTTA HÁTTÉRBE A JÁRÓBETEG-ELLÁTÁST 2020-BAN A JÁRVÁNY

A fogászatokon 41 százalékkal, a reumatológiákon 37 százalékkal, a gyerekgyógyászatokon 32 százalékkal esett vissza Magyarországon az ellátott betegek száma 2020-ban. Tóth G. Csaba demográfus látványos ábrában összegezte a Központi Statisztikai Hivatal által jegyzett, állami biztosítási jogviszony alapján végzett ellátásokat, és hozzátette: átlagosan 28 százalékkal csökkent az orvosi vizsgálatok száma. A koronavírus-járvány első, második és harmadik hulláma alatt jelentős mértékben háttérbe szorult a nem covidos betegek ellátása, aminek következményei hosszabb távon lesznek igazán érzékelhetők.

Ahogy a Közgazdasági – és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete (KRTK-KTI) egyik tanulmányában megjegyzi, a covid számos indirekt módon befolyásolhatja a halálozásokat, és ebbe beletartozik az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és az egészségügyi kapacitásokra gyakorolt hatás is.

 

⇒Tovább a teljes cikkre

2024

Már

28

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

Következő hónap >
a

2024

Már

28

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

Következő hónap >