Úgy tudom, hogy budapesti vagy, itt is jártál iskolába.
A Szent István Gimnáziumba jártam hat évfolyamos osztályba, matematika tagozatos voltam. Már általános iskolában egyértelmű volt számomra a matek, nagyon tetszett ez a tárgy, ezért is döntöttem úgy, hogy az Istvánba megyek. Emiatt hatodikosként felvételi előkészítőkre jártam, és föl is vettek. A gimnáziumban is megmaradt a matematika szeretete, rendszeresen olvastam a Kömált (a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat).
Ezek után miért a Közgazdaságtudományi Egyetemet választottad? Miért nem az ELTE-re mentél?
Részben kizárásos alapon. Azt azért tudtam, hogy hiába szerettem a matekot, matematikus nem szeretnék lenni, nem láttam benne perspektívát. A történelem tárgyat is nagyon kedveltem, és a Közgáz matek-töri felvételije kiválóan megfelelt nekem. Emellett kíváncsi is voltam, hogy mi fán terem a közgazdaságtudomány. Nagyjából ennyi inspirált, de nem tudtam, hogy pontosan mit fogok tanulni az egyetemen. A családban nem volt közgazdász, tehát nem voltak háttér-információm arról, hogy mire számíthatok.
A korábbi kutatói interjúkban többen is elmondták, hogy a Közgáz valahogy nyitva hagyta számukra a pályaválasztás lehetőségét abban az értelemben, hogy még nem kellett eldönteniük, hogy mik szeretnének lenni.
Természetesen az is szerepet játszott az egyetemi választásomban, hogy ebből bármi lehet még, nagyon széles a skála. Viszont ha matematika szakra megyek, az eléggé behatárolt volna engem.
A szüleid mivel foglalkoztak?
Apukám orvos, most már nyugdíjas, anyukám kórházi laborasszisztensként dolgozott.
Ha jól sejtem az egészségügy nem vonzott sosem.
A fizikát mindig is utáltam és a biológiát is. A kémiáról nem is beszélve, tehát ezek a természettudományos tantárgyak távol álltak tőlem. Az egészségügy pláne nem vonzott: apukám rengeteget dolgozott, sok ügyelete volt és éjszakázott, tehát ez a pálya elrettentő is volt, de úgy maga a téma sem volt számomra vonzó.
Az egyetem alatt melyik szakot választottad?
A pénzügyet. Eredetileg közgazdasági elemző szakra mentem volna, de az évfolyamomban a túl kevés jelentkező miatt nem indult ilyen képzés. Úgyhogy bekuncsorogtam magam a pénzügy szakra.
Az életrajzodban az áll, hogy az egyetem elvégzése után pénzügyi kockázat-elemzőként kezdtél el dolgozni.
Riecke Werner (az MNB volt alelnöke) kis cége volt az első munkahelyem, de ide szinte csak véletlenül keveredtem, mert nem tudtam még, hogy mit akarok csinálni a diploma után. Bár gondolkodtam azon, hogy PhD-re mennék, de a tanáraim lebeszéltek róla, mondván, hogy annak nincs értelme.
Meggyőztek, hogy inkább keressek valamilyen jó állást. Így találtam ezt a munkát, és elég hamar rájöttem, hogy tovább akarok tanulni. Az az egy év munka elég volt ahhoz, hogy rájöjjek arra, én ezt biztosan nem akarom. De igazából nem bántam meg. Hasznos volt, hogy egy kicsit dolgozhattam a magánszektorban, no meg azt is megtudhattam, hogy mi az, amit nem akarok csinálni.
Ezután tanár lettél az ELTE-n.
A CEU-n, a Közép-európai Egyetemen tanultam PhD-t, és amikor elkezdtem, még nem voltak magas ösztöndíjak. Ezért amit kaptam, jó volt kiegészíteni különböző részállásokkal. Úgyhogy egy ideig dolgoztam részmunkaidőben a Pénzügyminisztériumban Scharle Ágota osztályán, majd az ELTE-n lettem részmunkaidős tanársegéd. Tehát ez így ment párhuzamosan. Aztán a végén, amikor megemelték az ösztöndíjat, akkor már tudtam főállásban csak a PhD-vel foglalkozni.
A PhD-d már jelezte a későbbi kutatási irányodat?
Kézdi Gábor volt a témavezetőm az egészséggazdaságtan és idősödés gazdaságtana témakörökben. Ez már teljesen előrevetítette azt, amivel azóta is foglalkozom.
Az, hogy a szüleid egészségügyi munkája és a közgazdaságtan valahol ekkor összeért az életedben.
Igen. (nevet)
Kézdi Gábor szinte egész kutatói pályád során meghatározó szerepet játszott. Miért tett ő olyan erős hatást rád?
Rám a legerősebb hatást tanárként tette. Fantasztikus előadó volt, nagyon meg tudta szerettetni az általa tanított tárgyakat, és emberileg is nagyon szimpatikus, kedves volt. Ezek voltak az első benyomások róla. Majd amikor kutatási témát kerestem, akkor elég hamar kiderült, hogy tud nekem iránymutatásokat adni, sőt, az adatbázisokat, amiket használtam, azokat is ő javasolta. A kutatói szemléletéből leginkább az hatott rám erőteljesen, hogy megmutatta: miként kezeljük az adatokat úgy, hogy ne csak adatelemzők és adatbányászok legyünk, hanem gondolkodó közgazdászként dolgozzunk velük. Többször is elmondta, hogy az erősségeimre figyeljek, arra, hogy közgazdasági modellek keretében tudok gondolkodni, és ezt a gondolkodási keretet végig tartsam szem előtt, amikor adatokkal dolgozom. Inkább gondolkodási keretet adott nekem.
A PhD után az Edinburgh-i Egyetemre kerültél. Hogy jutottál oda?
Oda viszonylag egyenes út vezetett. A PhD végén eldöntöttem, hogy megpróbálok külföldre menni. Szoktuk mondani, hogy kimegyek a Global Job Marketre szép magyarsággal, mert próbára akartam tenni magamat. Részben önbecsülésből, mert kíváncsi voltam arra, hogy mire vagyok képes nemzetközi szinten. Részben meg tényleg akadémiai világban szerettem volna maradni, és azt tudtam, hogy nemzetközi szinten azért jobbak a lehetőségek. Nagyon sok helyre pályáztam, ahogy egyébként ez szokásos is a végzős diákok körében, és Edingburgh-ból kaptam is ajánlatot. Egyértelmű volt, hogy ezt el is fogadjam, mert Skócia mindig is vonzott.
Hat évet töltöttél ott.
Valójában csak ötöt, de hivatalosan hat évig voltam állományban, de az utolsó évben már visszaköltöztem Budapestre. Én megtaláltam ott azt, amire vágytam, igazi sikernek tekintettem, meg tekintem most is, hogy tanársegédként egy ilyen nagyon színvonalas tanszéknek lehettem a tagja, és beleláthattam az ottani viszonyokba. Jó volt sztárkutatókkal beszélgetni néha, és hallgatni őket, látni, hogy milyen magasságokban mozognak, mondjuk egy kávészünet alkalmával. Megtapasztalni azt is, hogy milyen szintű közgazdaságtudományi elméleti viták alakultak ki, én akkor ott csöndesen hallgattam, és próbáltam követni a gondolatmeneteket. Nagyon értékes tapasztalat volt, hogy hogyan működik maga az egyetem. A kutatásomat illetően szerintem jól fel voltam készítve a CEU-n. Ami nekem teljesen újdonság volt, az a tanításnak a nemzetközi aspektusa volt. Hogyan kezeljük a világ különböző pontjairól érkező diákok ügyes-bajos gondjait, és ezt hogyan hangoljuk össze a kutatási tevékenységünkkel. Tehát ilyen jellegű tapasztalatok voltak azok, amik nekem teljesen újak voltak, és itthon nehéz lett volna ezeket megszerezni.
A hivatalos CV-dben is írod, hogy két gyereked is ott született. Már házasként mentél ki, vagy ott mentél férjhez?
Még itthon voltam, amikor megismerkedtem a férjemmel. Ekkor már megvolt az állásajánlatom Skóciából, és ő aztán egy évvel később utánam jött Edinburgh-ba. Maga az esküvő Budapesten volt, de akkor már kint éltünk együtt. Bár informatikus a szakmája, azért nem volt sétagalopp munkát találni neki, mert kint nagyon nagy a verseny. Az Egyesült Királyságba rengetegen próbálnak bejutni a világ minden tájáról.
Az első gyerekem születése után fél évvel már visszamentem dolgozni. Majd újabb másfél év múlva megszületett a második gyerekünk. Próbáltam nem kiesni az akadémiai világból a gyerekek születése miatt, de hát ebben azért voltak kihívások.
Miért döntöttetek úgy, hogy mégis visszajöttök?
A második gyerek születése után nagyon éreztem, hogy mennyire kemény dolog segítség nélkül két gyereket nevelni. Mindketten sokat dolgoztunk és el kellett döntenünk, hogy akkor mégis hol, hogyan képzeljük el az előrelátható jövőnket. Rengeteg szempontot mérlegeltünk, de végül azt mondtuk, hogy visszajövünk Magyarországra. Ugyan ennek a karrieremre valamennyire negatív hatása is volt, de úgy gondoltuk, hogy ez a legoptimálisabb döntés az egész családunk számára.
Először a Corvinusra jöttél vissza.
Az egy posztdoktori állás volt az egészség gazdaságtani tanszéken, mert akkor megtartottam még az edinburgh-i pozíciómat, mivel arra kaptam lehetőséget, hogy még meggondolhassam magam és visszamehessek. Baji Petra, illetve Gulácsi László pártfogásával kaptam a Corvinuson egy határozott idejű szerződést, és ezzel kaptam némi haladékot arra, hogy megnézzem: tudok-e itthon további karriert építeni.
2018-ban jöttél át az KTI-be.
Ezt Kertesi Gábornak köszönhetem. Vele beszélgettünk többször, és úgy éreztem, hogy nagyon jó lehetőség lenne a kutatómunkámat itt folytatni.
Időközben 2017-ben te lettél a SHARE-projektben (Survey of Health, Ageing and Retirement in Europe) az ország felelős.
Kézdi Gábor, aki ekkor utazott el Amerikába, engem ajánlott maga helyett. Maga a SHARE-projekt egy kétévenkénti adatfelvétel Európában, az 50 év feletti lakosság körében. Német koordinációval néhány nyugat-európai ország kezdte el, amerikai mintára. Később úgy döntöttek, hogy egész Európára ki akarják bővíteni. Minden országból kerestek egy szakmai kapcsolattartót, olyan akadémiában dolgozó embert, akinek ez a szakterülete, és aki segít a projekt fejlesztésében. Így találták meg Kézdi Gábort, az ő feladata volt a magyarországi kutatás finanszírozási hátterének biztosítása, az adatfelvétel megszervezése és szakmai koordinálása. Kétévente 50 év fölötti embereket kérdezünk meg az egészség-, az öregedés- és a nyugdíj témaköreiben. Egész Európában ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel. Magyarországon 3-4 ezer főt kérdezünk meg a különböző adatfelvételi hullámokban. Ez nem túl nagy minta, de nagyon részletes információkat kapunk.
Az országfelelős abban is részt vesz, hogy az adatokat hogyan dolgozzák fel.
De mivel a vizsgált területen még mindig nem minden harmonizált Európában, ezért a magyar specifikumokat, mint mondjuk miként kategorizálják nálunk az idősek iskolai végzettségét vagy a nyugdíjrendszer olyan sajátosságait, hogy például ki milyen nyugdíjellátásokra jogosult, be kell valahogy illesztenünk az európai adatbázisba. Így mindazt ami bekerül ebbe az adatbázisba, azt többi európai ország gyakorlatával minél inkább összehasonlíthatóvá akarjuk tenni úgy, hogy ugyanakkor meg kell tartanunk a Magyarországra jellemző sajátosságokat is.
Ez mennyi munkát igényel?
Most már kialakult egy rutin, így azért már kevesebbet, de ahogyan Gábornak, nekem is van egy félállású kutatási asszisztensem, aki nagyon sokat segít. Hozzám, szakmai vezetőhöz hullámokban érkeznek a feladatok, de folyamatos leterheltségről nincs szó.
Már a te vezetésed idején indult el a Covid-19 SHARE.
A pandémia krízishelyzetet teremtett, hiszen járvány idején nehéz idős emberekhez bekopogtatni. Éppen a terepmunka zajlott 2020 tavaszán, és ahogyan a többi ország felelősei, mi is egy idő után kimondtuk, hogy nem lehetséges az, hogy a kérdezőbiztosok kimenjenek a háztartásokhoz. Ekkor sebtében létrejött egy szakmai bizottság, aki összerakta gyorsan a telefonos kérdőívet, és így át tudtunk állni a telefonos adatfelvételre. A kérdezőink akkor már a koronavírusra vonatkozó kérdőívet kérdezték le. 2020 nyarán meg is történt a telefonos adatfelvétel. Ahhoz képest, hogy 28 európai ország között kellett koordinálni, sikerült gyorsan megszervezni ezt az átállást.
Így friss adatokat tudtunk adni arról, hogy az egyes országokban az 50 év fölöttiek hogyan élték meg a koronavírus okozta válságot. Beszélhettek arról, hogy milyen óvintézkedéseket tettek, eljutottak-e orvoshoz, le kellett-e mondaniuk ellátásukat. Ily módon beleláthattunk abba, hogy miként élte meg ez a csoport a járványt. Az Európai Bizottságnak nagyon tetszett, és finanszírozott egy újabb adatkövetős adatfelvételt 2021 nyarán, vagyis megpróbáltuk ugyanazokat kérdezni, akiket egy évvel korábban. Így azt is láthattuk mennyire változott meg az élethelyzetük a koronavírus-járvány során. Szóval amit először válságként élt meg a projekt, az végül más szempontból sikertörténet lett. Nem mellesleg ez az adatbázis felhasználóinak számát is jelentősen növelte.
A Covid-járvány az egészséggazdaság kutatásaira általában is pozitívan hatott. Amikor ezt az irányt választottad, akkor úgy tűnhetett, hogy ez csak egy a sok téma közül, és senki nem gondolta, hogy a 20-as évek ennyire erről fog szólni.
Ez így van, ezt senki sem sejtette. Van is most egy dilemma az egész kutatói közösségben, hogy mennyire menjünk el a Covid irányba, és mennyire maradjunk az eredeti kutatási irányunk mellett. Azt szoktuk mondani, hogy most már szinte mindenki Covid szakértő lett, és mindenki ehhez kapcsolódó kutatásokkal foglalkozik. Ez egyrészt jó, mert új kérdések merültek fel, amikre kellenek válaszok, másrészt meg azért az sem szerencsés, hogy ha már csak a Covid következményeit próbáljuk vizsgálni.
És mi a te válaszod erre a dilemmára?
Próbálok egyre kevésbé Covid szakértő lenni. Közgazdászként izgalmasabb kérdések járnak a fejemben pillanatnyilag. Mondom ezt annak ellenére, hogy azért nekem is vannak még a járványhoz kapcsolódó munkáim.
A KTI-ben én vezetem az egészség és társadalom csoportot. Az elmúlt pár évben eléggé elmentem az egészség gazdaságtan irányába, és most próbálok egy kicsit visszább venni ebből, és visszatérni a munkapiaci kutatásokhoz. Ez egy tudatos döntés a részemről, tehát olyan kutatásokra szeretnék több időt szánni, amiben több a közgazdaságtan, amelyekben különböző közgazdasági modelleket is használunk.
Mondj egy példát.
Van egy több szerzős munkánk, ahol azt vizsgáljuk, hogy a 25 év alattiak és 55 év felettiek számára biztosított járulékkedvezményeknek milyen munkapiaci hatásai voltak. Úgy gondolom, ez teljesen beleillik az én kutatói témámba. Ebben a munkában egészségügyi vonatkozás nincsen, viszont egy olyan elméleti modellen dolgozunk, amiben azt vizsgáljuk, hogy milyen típusú cégek reagálnak jobban egy ilyen járulékkedvezmény bevezetésére, milyen típusú cégek vesznek fel akkor inkább idősebb dolgozókat annak hatására, hogy csökkentették a járulékkulcsukat, a keresetekre milyen hatásai vannak mindennek. A kérdést empirikusan és adatokon is megvizsgáljuk, és egy elméleti modellel megpróbáljuk elmagyarázni, hogy miért látjuk azt az adatokon, amit látunk. Nagyon szeretek ilyen projekteken dolgozni, mert ilyenkor azt érzem, hogy tudok fejlődni, új irodalmakba ásom bele magam, kicsit feszegetem a határaimat.
Amikor először hallottam rólad, és azóta is akárki szóba hozott, valahogy mindig előjött, hogy legendás a munkatempód: úgy dolgozol gyorsan, hogy nagyon alapos is vagy. Mivel immár három gyerek édesanyja vagy, felmerül a kérdés, hogy ez minek köszönhető?
Köszönöm szépen, jól esik, hogy ilyen hírek terjengenek rólam. Ez leginkább a koncentráltságnak köszönhető szerintem. A gyerekek miatt viszonylag kevés munkaóra áll rendelkezésemre egy héten, és akkor viszont tényleg igyekszem nekifeküdni a dolognak, tolom a kutatást teljes erőbedobással.
Mindig is ilyen voltál?
Azt hiszem, igen. Vannak azért nehezebb periódusok, amikor azt érzem, hogy elfáradtam és nem megy tovább. Nyilván az anyaság rátett erre a koncentráltságra egy lapáttal, hisz nem volt más választásom.
Az, hogy ilyen munkatempóval dolgozol, a háttérben erős motivációt sejtet. De mi az?
Leginkább önmagamnak csinálom. Mindig keresek magamnak egy célt, amit szeretnék elérni. Amikor hazajöttem, akkor eléggé határozottan tudtam, hogy én szeretnék az MTA Lendület programjára pályázni, akkor az hajtott, hogy a pályázat jól összeálljon és sikeres legyen. Ez egy nagy mérföldkő volt számomra. Most az hajt, hogy a csoportunk minél sikeresebb legyen, és ne csak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismerést szerezzen. Annak ellenére, hogy hazajöttem, szeretném magam nemzetközi szinten is versenyképesnek tudni. Igazából ezt a kérdést még annyira nem is gondoltam át eddig, csak most, hogy beszélgetünk. Talán az hajt a leginkább, hogy nemzetközi szinten is lássák a tevékenységemet. Nem leszek soha világhírű kutató, de azért színvonalas folyóiratokban szeretnék publikálni, menő konferenciákon részt venni.
Most rengeteget dolgoztam a European Research Council Starting Grant pályázatán, ami akár a Lendület folytatása is lehetne. Ez a program nagyon kompetitív, ezért kicsi az esélyem. De kihívásnak tekintettem, hogy össze tudok-e rakni egy ilyen pályázatot. Ez is egy nemzetközi megmérettetés. Most már beadtam, innentől nem rajtam múlik.
A család és ennyi munka mellett egyáltalán van lehetőséged kikapcsolódni?
Ha az időjárás engedi, akkor vasárnaponként a családdal el szoktunk menni kirándulni a közeli hegyekbe, a Pilisbe, a Börzsönybe, a Budai-hegyekbe, amihez épp kedvünk van. A hobbim pedig, amire azért kevés idő jut, a táncolás. Méghozzá skót néptánc: ezt még a skóciai kimenetelem előtt kezdtem el. A Budapest Skót Tánc Klubnak 30-40 tagja van, kedden és csütörtökön rendezik meg a klubestet, és hogyha éppen el tudok szabadulni, akkor elmegyek oda. A férjem is jár, de egyszerre ugye nem mehetünk el, mert valakinek a gyerekekre kell vigyázni, úgyhogy igazi luxus, amikor mindketten egyszerre ott lehetünk.
Hogy találtál rá erre hobbira?
Fiatalkorom óta vonzott a néptánc, sok helyen megfordultam és egyszer belebotlottam ebbe a közösségbe, és ott maradtam. Nagyon jó társaság, és maga a skót tánc egy különös világ, kell hozzá egy kicsiny matematikai gondolkodás. Abban az értelemben hogy a sokféle formációt miként lehet megjegyezni és a térben elképzelni, hogy akkor mikor merre kell mozogni. Ez ugyanis igazi társas tánc, általában 6-8 ember táncol együtt és ebben igazi szépség rejlik.
Az interjút Siposs Zoltán készítette.