hu / en

KTI KIADVÁNY

Munkaerőpiaci Tükör

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a  kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Minden évben kiválasztunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Ezt a kiválasztott témát a Közelkép fejezetei járják körül, és összefoglalják a témával kapcsolatban elérhető legfrissebb hazai kutatási eredményeket és leíró elemzéseket.

Sorozatszerkesztő: Hermann Zoltán tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Szerkesztőbizottság:

Ádám Sándor – főosztályvezető, Technológiai és Ipari Minisztérium, Munkaerőpiaci Programok Főosztálya

Bíró Anikó – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Busch Irén – főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály

Fazekas Károly – emeritus kutató, ny. tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Hermann Zoltán – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Horn Dániel – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Kadlecsik Roland – osztályvezető, KSH, Keresetstatisztikai osztály

Köllő János – Adatbank szakmai vezetője, KRTK KTI

Lakatos Judit – nyugdíjas szakmai főtanácsadó, KSH

Reizer Balázs – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Szabó-Morvai Ágnes tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Telegdy Álmos – külső munkatárs, KRTK KTI

A Statisztikai Blokk adatai az alábbi linken érhetőek el (Munkaerőpiaci Tükör táblák):

https://adatbank.krtk.mta.hu/adatbazisok/elerheto-adatbazisok/

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2022

Társadalmi egyenlőtlenség és mobilitás

Szabó-Morvai Ágnes - Pető Rita

2023

Kötetünk ebben az évben a társadalmi egyenlőtlenségek és a társadalmi mobilitás témakörét járja körül. Széles áttekintést nyújt a témában elérhető közgazdasági és szociológiai elemzésekből, amelyek segítségével végig veszi az emberi élet szakaszait a születéstől az időskorig. Minden életszakaszban a jellemző társadalmi egyenlőtlenségi dimenziókat elemzi, gyermekkorban például az oktatásban, felnőttkorban a munkaerőpiacon, időskorban pedig a nyugdíjrendszerben megfigyelhető társadalmi egyenlőtlenségekre mutat rá.

A kötet letölthető egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:

Címnegyed és tartalom
Szerzők
Előszó
Magyarországi munkapiac, 2022 (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép. Társadalmi egyenlőtlenség és mobilitás
Bevezetés (Pető Rita)
1. Szubjektív gazdasági egyenlőtlenségek és univerzalizmus Magyarországon (Gáspár Attila)
2. Társadalmi különbségek a gyermekek egészségi állapotában Magyarországon a 21. század második évtizedében (Hajdu Tamás & Kertesi Gábor)
3. Társadalmi egyenlőtlenségek az oktatásban
3.1. Oktatási és társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon (Varga Júlia)
3.2. A teszteredmények társadalmi egyenlőtlensége és az általános iskolai szegregáció (Hermann Zoltán, Kertesi Gábor & Varga Júlia)
3.3. Iskolai szegregáció, tanulói teljesítmény és iskolai továbbhaladás Magyarországon (Hermann Zoltán & Kisfalusi Dorottya)
K3.1. A kompenzációs előny szerepe az elérni kívánt legmagasabb iskolai végzettség egyenlőtlenségeiben (Drucker Luca Flóra)
3.4. A hatosztályos gimnáziumi szelekció és eredményesség (Horn Dániel)
3.5. Az iskolák heterogenitásának hozzájárulása a későbbi béregyenlőtlenségekhez a fiatal munkavállalók esetében (Boza István & Horn Dániel)
3.6. A koronavírus-járvány és az iskolai teszteredmények egyenlőtlensége (Boza István & Hermann Zoltán)
3.7. Az oktatásirányítás és -finanszírozás központosításának hatása az oktatási egyenlőtlenségekre (Hermann Zoltán & Semjén András)
3.8. A kötelező iskolalátogatási korhatár csökkentésének munkapiaci és gyermekvállalási hatásai (Adamecz Anna, Prinz Dániel & Szabó-Morvai Ágnes)
K3.2. 20 év alatti várandósok: mennyire jellemző és mi befolyásolja a hátrányos helyzetet? (Szabó Laura & Makay Zsuzsanna)
K3.3. Az iskolalátogatási korhatár csökkentése – hatása a roma fiatalokra (Köllő János & Sebők Anna)
4. Felnőttkorban megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek
4.1. A személyi tőkejövedelmek jellemzői és a jövedelemeloszlásban betöltött szerepük 2007 és 2021 között (Krekó Judit & Tóth G. Csaba)
K4.1. A nemek közti különbség a tőkejövedelmek eloszlásában (Krekó Judit & Tóth G. Csaba)
4.2. Hogyan lesz az etnikai előítéletből foglalkoztatási diszkrimináció? A kisvállalatok szerepe (Kertesi Gábor, Köllő János, Károlyi Róbert & Szabó Lajos Tamás)
4.3. A szegénység helyzete Magyarországon (Gábos András & Tátrai Annamária)
K4.2. Jövedelmi szegénység a közfoglalkoztatottak körében (Gábos András & Claudia Colombarolli)
4.4. Szegénység és kapcsolati tőke (Albert Fruzsina & Hajdu Gábor)
4.5. Kapcsolathálózatok és jövedelemegyenlőtlenség a magyar városokban (Lengyel Balázs, Tóth Gergő & Johannes Wachs)
4.6. Az egészségi állapot egyenlőtlenségei Magyarországon (Kollányi Zsófia)
K4.3. Roma nők várandósgondozási és szülészeti ellátási hátránya (Szabó Laura & Veroszta Zsuzsanna)
4.7. Földrajzi és szocioökonómiai tényezők szerepe az egészségügyben – becslések országon belüli költözések alapján (Elek Péter, Győrfi Anita, Kungl Nóra & Prinz Dániel)
4.8. Generációk közötti transzferek és lakásmobilitás – fiatalok lakásszerzési lehetőségei és korlátai (Kőszeghy Lea, Győri Ágnes & Csizmady Adrienne)
5. Időskori társadalmi egyenlőtlenség – nyugdíj-egyenlőtlenségek Magyarországon (Reiff Ádám & Simonovits András)
6. Társadalmi mobilitás
6.1. Mit mondanak az egyetemi évkönyvek a társadalmi mobilitásról? (Gáspár Attila & Pető Rita)
6.2. A társadalmi mobilitás nemek közötti egyenlőtlenségei Magyarországon (Huszár Ákos, Győri Ágnes & Balogh Karolina)
6.3. Kapott vagyontranszferek és ezek hatása a háztartás vagyonára (Medgyesi Márton)
6.4. A társadalom felső és alsó csoportjaiba irányuló iskolai mobilitási folyamatok Magyarországon (Huszár Ákos, Balogh Karolina & Győri Ágnes)
6.5. Első generációs diplomások Magyarországon (Adamecz Anna)
6.6. Szülői háttér és az oktatás munkaerőpiaci megtérülése, 2005–2019-ben Magyarországon – becslési kísérlet az EU–SILC-adatok alapján (Tóth István György & Csathó Ábel)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
Statisztikai adatok (Czethoffer Éva)
Munkapiaci kutatások, válogatott bibliográfia, 2022 (Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

2024

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2021

Közelkép: „Adminisztratív adatok a gyakorlatban”

Szabó-Morvai Ágnes - Lengyel Balázs

A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet által kiadott „Munkaerőpiaci Tükör” című évkönyv-sorozat legfrissebb kötetének tanulmányai a hazai közadatok, a kormányzati szervek által gyűjtött adminisztratív adatok hasznosításáról szólnak.
A tanulmányok egyik alapját az az egyedülállóan gazdag adminisztratív adatbázis jelenti, amelyet a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Adatbankja állított össze.

Tartalom

A könyv letölthető
egy file-ként pdf-ben

2024

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2020

Fazekas Károly - Kónya István - Krekó Judit

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a  kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Az idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép a koronavírus járvány és a munkapiac összefüggéseit járja körül. A pandémia által okozott rövid távú munkapiaci folyamatok mellett a kötet egyes fejezeteiben a járvány hosszabb távú és közvetett hatásaival is foglalkozunk.

Tartalom

A könyv letölthető
egy file-ként pdf-ben
vagy fejezetenként:

TARTALOM

Előszó

Magyarországi munkapiac, 2020 (Bakó Tamás & Lakatos Judit)

Közelkép. A koronavírus-válság hatásai
Bevezető (Kónya István & Krekó Judit)
1. Munkaerőpiaci helyzet a járvány kitörése előtt (Köllő János, Oblath Gábor & Scharle Ágota)
2. Munkapiac, munkanélküliség a válság idején
2.1. Foglalkoztatás a járvány idején (Köllő János)
K2.1. A járvány és a Munkaerő-felmérés (Köllő János)
K2.2. Változás a foglalkoztatás mérésében 2021-ben (Köllő János)
2.2. Munkaerőpiaci áramlások a Covid-válság idején (Kónya István)
2.3. Mekkorára nőhetett a munkanélküliség – becslés internetes keresések alapján(Kónya István & Köllő János)
2.4. Állásvesztés, munkahely- és foglalkozásváltás a járulékbevallások adatai alapján (Kónya István & Krekó Judit)
2.5. Munkaerőpiaci alkalmazkodás a koronavírus-járvány idején – egy reprezentatív felmérés eredményei (Koltai Júlia, Prinz Dániel & Röst Gergely)
2.6. Regisztrált munkanélküliség a járvány alatt (Boza István & Krekó Judit)
2.7. Átlagos bérek kivételes időkben – a magyarországi keresetek alakulása a koronavírus-járvány első másfél évében (Gáspár Attila & Reizer Balázs)
K2.3. A magyar munkavállalók foglalkoztatása Ausztriában a koronavírus járvány előtt és alatt (Reizer Balázs)
3. A válság hatása a különböző társadalmi csoportokra
3.1. A lezárások hatása az anyákra (Szabó-Morvai Ágnes & Vonnák Dzsamila)
3.2. A koronavírus-járvány elleni óvintézkedések betartása és hatása az 50 év feletti európai lakosság körében (Bíró Anikó, Branyiczki Réka & Elek Péter)
3.3. A koronavírus-járvány és a magyar nyugdíjrendszer (Simonovits András)
3.4. Fiatalok a munkaerőpiacon és a munkaügyi rendszerben a járvány idején (Csillag Márton & Munkácsy Balázs)
4. Változó munkavégzés, távmunka
4.1. Kik dolgoznak otthonról végezhető állásokban? (Czaller László, Elekes Zoltán & Lengyel Balázs)
4.2. Mely iparágakban és régiókban van lehetőség hosszú távon is távmunkára? (Pető Rita & Koren Miklós)
4.3. Távmunka és munkahelyek: ingatlanpiaci hatások (Horváth Áron)
4.4. Közösségi munkahelyek Budapesten és a válság hatása (Kálmán Judit)
5. Munkaerőpiaci intézkedések
5.1. Nemzetközi és hazai intézkedések (Varga Júlia)
5.2. Munkahelymegtartó bértámogatások Magyarországon a járvány idején (Krekó Judit & Varga Júlia)
5.3. Mi történik az álláskeresőkkel, miután nyilvántartásba vették őket? (Boza István & Krekó Judit)
5.4. Közfoglalkoztatás a válság alatt (Bazsalya Balázs & Molnár György)
5.5. Mit kezdtek az állami foglalkoztatási szolgálatok a covid-válsággal? (Csillag Márton)
6. Oktatás, egészségügy, járványmagatartás
6.1. Részvétel az oktatásban, lemorzsolódás és évismétlés a covid járvány első évében (Hermann Zoltán)
6.2. Tanulási veszteség a covid következtében – szimulációs eredmények (Varga Júlia)
6.3. Távoktatás a koronavírus járvány idején (Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia & Varga Kinga)
6.4. A koronavírus-járvány hatása a halálozásra és az egészségügyi ellátórendszerre (Elek Péter, Mayer Balázs & Váradi Balázs)
6.5. Kockázati preferencia és a covid-19 (Horn Dániel, Khayouti Sára & Kiss Hubert János)

A munkapiaci szakpolitika eszközei (2020. június – 2021. május)(Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
A koronavírus-járvány munkaerőpiaci kezelése európában a járvány első hulláma után (Makó Ágnes & Nábelek Fruzsina)
A koronavírus-járvány hatásai a vállalatok működésére, létszámgazdálkodására. Percepciók, várakozások és a válságkezelés folyamata (Bacsák Dániel, Hajdu Miklós & Horváth Ágoston)

Statisztika
Munkaerőpiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva)

2024

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2019

Fazekas Károly - Elek Péter - Hajdu Tamás

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a  kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Az idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép az egészségi állapot és a munkaerőpiac kapcsolatát tárgyalja. Az egyes fejezetek megírásánál ahol lehetett, igyekeztünk kitérni a koronavírus-járvány 2020. tavaszi hullámával kapcsolatos fejleményekre.

Tartalom

Tartalom Előszó Magyarországi munkapiac, 2019–2020 (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Bevezető
A foglalkoztatottság alakulása
Munkaerőpiaci kereslet és -tartalék
Kereset, munkajövedelem, munkaerőköltség
Kormányzati és vállalati munkapiaci szakpolitika koronavírus-járvány idején
1. A munkapiaci szakpolitika eszközei (2019. június–2020. május) (Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
2. A koronavírus-járvány következtében bevezetett munkaerőpiaci intézkedések Európában (Makó Ágnes & Nábelek Fruzsina)
3. A koronavírus-járvány hatásaival kapcsolatos vállalati percepciók, várakozások és a vállalkozások válságkezeléssel kapcsolatos lépései (Bacsák Dániel & Horváth Ágoston)
Közelkép: Munkapiac és egészség Bevezető (Elek Péter & Hajdu Tamás)
1. Egészségi állapot és munkapiaci státus összefüggései Magyarországon és Európában (Bíró Anikó, Branyiczki Réka & Kollányi Zsófia)
2. Jövedelmi, munkapiaci és területi egyenlőtlenségek 2.1. A mortalitás és morbiditás jövedelmi egyenlőtlenségei (Bíró Anikó, Elek Péter, Hajdu Tamás, Kertesi Gábor & Prinz Dániel)
K2.1. A szívinfarktus előfordulásának és ellátásának egyenlőtlenségei a munkaerőpiaci összefüggések tükrében (Uzzoli Annamária)
2.2. A munkaerőpiaci státus, egyes krónikus betegségek előfordulása és az egészségügyi kiadások összefüggései (Fadgyas-Freyler Petra & Fadgyas Tibor)
2.3. A hálapénz, a magánegészségügy igénybevétele és a kielégítetlen egészségügyi szükségletek szocioökonómiai státus szerinti eloszlása (Baji Petra)
3. A foglalkoztatottak egészsége 3.1. Munkajövedelem, egészségi állapot és egészségügyi kiadások (Bíró Anikó & Prinz Dániel)
3.2. Vállalatjellemzők és egészség (Bisztray Márta, Bíró Anikó & Prinz Dániel)
3.3. Munkahelyi balesetek (Köllő János & Sinka-Grósz Zsuzsanna)
K3.1. Baleseti kockázat és bérek – elméleti megfontolások (Köllő János)
K3.2. A dohányzási tilalom hatása a vendéglátóhelyeken dolgozó nők újszülöttjeinek egészségére (Hajdu Tamás & Hajdu Gábor)
3.4. A táppénz ösztönzési hatásai (Csillag Márton, Marczell Kinga & Márk Lili)
K3.3. Egészségügyi fejlesztések hatása a munkavállalókra – egy fejlesztési program példája (Csillag Márton & Elek Péter)
K3.4. Az elvándorlók egészsége (Bíró Anikó)
4. Az egészségügy mint munkáltató 4.1. Az egészségügyi dolgozók egészsége (Varga Júlia)
4.2. Az orvosok elvándorlása 2009–2017 között (Varga Júlia)
5. Munkanélküliség és egészség 5.1. A gazdasági válság és az állásvesztés hatása az egészségi állapotra (Elek Péter, Krekó Judit & Munkácsy Balázs)
K5.1. Az egészségügyi ellátórendszer igénybevétele a közmunkába lépés után (Csillag Márton & Reizer Balázs)
5.2. A gazdasági átmenet hosszú távú egészségi következményei (Bíró Anikó & Branyiczki Réka)
6. Az idősödés munkapiaci összefüggései 6.1. Öregségi nyugdíjba vonulás és az egészségi állapot (Bíró Anikó & Elek Péter)
6.2. A palliatív ellátás iránti növekvő kereslet munkapiaci összefüggései
(Fazekas Károly & Tir Melinda)
7. Megváltozott munkaképesség, rokkantság, rehabilitáció 7.1. A megváltozott munkaképességű népesség foglalkoztatása és a kereslet oldali szakpolitikai eszközök (Krekó Judit & Scharle Ágota)
K7.1. A kötelező foglalkoztatási kvóta és a rehabilitációs hozzájárulás (Krekó Judit & Scharle Ágota)
7.2. A megváltozott munkaképesség esetén igényelhető pénzbeli ellátások változásai és azok hatásai (Krekó Judit & Scharle Ágota)
K7.2. A munkavégző képesség mérése és a megváltozott munkaképességű népesség számbavétele (Boldmaa Bat-Erdene, Krekó Judit & Scharle Ágota)
8. Gyermekkori, fiatalkori egészségsokkok és iskolázottság 8.1. A gyermekek kórházban töltött idejének hatása az iskolai eredményességre (Hermann Zoltán & Horn Dániel)
K8.1. Szakirodalmi áttekintés a gyermekkori sokkok későbbi hatásairól (Szabó-Morvai Ágnes)
8.2. A tinédzserkori anyaság és a munkapiac (Adamecz-Völgyi Anna)
9. A koronavírus-járvány első hulláma 9.1. Magyarországi közpolitikai reakciók a koronavírus-járványra 2020 első félévében (Váradi Balázs)
9.2. Foglalkoztatás a koronavírus-járvány első hullámának idején (Köllő János)
Függelék: Admin3 – A KRTK Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisa (Sebők Anna)
Statisztikai adatok A fontosabb adatok forrásai Munkaerőpiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva) Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

2024

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2018

Fazekas Károly - Csillag Márton - Hermann Zoltán -Scharle Ágota

A KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munka-piaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép a fiatalok iskolázottsági és munkaerőpiaci jellemzőit tárgyalja.

Tartalom

A könyv letölthető egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:

Címnegyed és tartalomElőszóA magyarországi munkapiac 2018-ban (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép: Fiatalok az iskolában és a munkaerőpiaconBevezető (Csillag Márton, Hermann Zoltán & Scharle Ágota)
1. Fiatalok a munkapiacon és az iskolában – Változások 2002 és 2018 között (Csillag Márton, Scharle Ágota, Molnár Tamás & Tóth Endre)
2. Iskolai képzés
2.1. Szövegértési és matematikai kompetencia hatása a keresetre és foglalkoztatási esélyekre (Hermann Zoltán, Horn Dániel, Köllő János, Sebők Anna, Semjén András & Varga Júlia)
2.2. A középfokú iskolatípus hatása a tanulói teljesítményekre (Hermann Zoltán)
2.3. Jelentkezés és felvétel a középfokú oktatásba (Hermann Zoltán & Varga Júlia)
2.4. A 2013. évi szakképzési reform hatása a tanulók kompetenciáira (Hermann Zoltán, Horn Dániel & Tordai Dániel)
2.5. A tankötelezettségi korhatár csökkentésének hatása a lemorzsolódásra (Hermann Zoltán)
K2.5. Mivel foglalkoznak azok a 17 évesek, akik nem járnak iskolába? (Köllő János & Sebők Anna)
3. A gyakorlatszerzés csatornái
3.1. Diákmunka (Greskovics Bori & Scharle Ágota)
3.2. A szakiskolai tanoncképzés rövid távú munkaerőpiaci hatásai (Horn Dániel)
3.3. Alkalmi és más munkaformák (Greskovics Bori & Scharle Ágota)
4. Korai munkanélküliség és későbbi munkapiaci kimenetek
4.1. Vannak-e a gazdasági válságnak maradandó nyomai? (Csillag Márton)
K4.1. Mi a következménye annak, ha gazdasági válság idején lépnek ki a fiatalok a munkaerőpiacra? Nemzetközi kitekintés (Tóth Endre)
4.2. Munkanélküliség a pályakezdők körében (Csillag Márton)
5. A foglalkoztatáspolitika hatása
5.1. A nem tanuló, nem dolgozó fiatalok álláskeresési magatartása (Molnár Tamás)
K5.1. Álláskeresési csatornák (Molnár Tamás)
5.2. Fiataloknak nyújtott aktív munkaerőpiaci eszközök és az Ifjúsági Garancia Program (Krekó Judit, Molnár Tamás & Scharle Ágota)
5.3. A munkahelyvédelmi akcióterv hatása (Svraka András)
5.4. A minimálbér szerepe a fiatalok keresetének alakulásában (Csillag Márton)
5.5. Fiatalok a közfoglalkoztatásban, különös tekintettel a középiskolai lemorzsolódókra (Molnár György)
6. A roma fiatalok helyzete
6.1. Roma fiatalok az iskolában és a munkapiacon – Változások 2011 és 2016 között (Scharle Ágota)
6.2. Lakóhely szerinti különbségek a nem tanuló és nem dolgozó tizenévesek arányában a tankötelezettségi kor leszállítása előtt és után (Köllő János & Sebők Anna)
7. Felnőttképzés és túlképzettség
7.1. Fiatalok munkahelyi és iskolarendszeren kívüli képzése (Varga Júlia)
7.2. A nem kognitív készségek növekvő szerepe az álláskeresésben és a munkavégzésben (Fazekas Károly)
7.3. A fiatal diplomások munkaerőpiaci helyzete, túlképzettség, a diplomák értéke (Varga Júlia)
8. Földrajzi és foglalkozások közötti mobilitás
8.1. A foglalkozások közötti mobilitás a különböző végzettségű fiatalok körében (Varga Júlia)
8.2. Ifjúsági elvándorlás – Fiatalok külföldi munkavállalása (Hárs Ágnes & Simon Dávid)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (2018. június – 2019. május) (Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
Statisztikai adatokMunkaerőpiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

Munkaerőpiaci zsebtükör 2018 – külön füzetben

 

2018

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2017

Fazekas Károly, Szabó-Morvai Ágnes

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az  államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép a nők munkaerőpiaci helyzetét tárgyalja.

Tartalom

A könyv letölthető
egy file-ként pdf-ben
vagy fejezetenként:

Borító
Címnegyed és tartalom
Előszó
A magyarországi munkapiac 2017-ben (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép: Nők a munkaerőpiacon
Bevezető (Szabó-Morvai Ágnes)
1. Nők a munkaerőpiacon. Problémafelvetés, szakirodalmi áttekintés (Varga Júlia)
2. Nők a hazai munkaerőpiacon. Historikus adatsorok és trendek az elmúlt tíz évben
2.1. Aktivitás, foglalkoztatás, munkanélküliség és bérek (Köllő János)
2.2. Van-e üvegplafon Magyarországon? Nemek közötti bérkülönbség az iskolai végzettség függvényében (Adamecz-Völgyi Anna)
2.3. Női és férfi vezetők (Nagy Beáta & Sebők Anna)
K2.1. Nők a tudományban – az európai és magyarországi helyzet (Paksi Veronika & Groó Dóra)
3. A női munkaerő helyzete az EU-ban és Magyarországon
3.1. Női foglalkoztatottság posztszocialista EU-tagországokban (Samu Flóra, Scharle Ágota & Csillag Márton)
3.2. Jövedelemegyenlőtlenség Európában – nők, férfiak és párok (Cseres-Gergely Zsombor)
3.3. Nők foglalkoztatási helyzetére ható szakpolitikák Európában (Kálmán Judit)
4. Emberi tőke, I. rész. Születés, kisgyermekkor
4.1. Bevezetés (Szabó-Morvai Ágnes)
4.2. Kisgyermekkori sokkok szerepe a nemi egyenlőtlenségek alakulásában (Szabó-Morvai Ágnes)
4.3. Sokkok hatása a születési kimenetekre (Adamecz-Völgyi Anna, Bárdits Anna, Kertesi Gábor & Szabó-Morvai Ágnes)
5. Emberi tőke, II. rész. Tesztpontszám és iskolai teljesítmény
5.1. A női–férfi iskolázottsági különbségek átalakulása (Varga Júlia)
5.2. Nemek szerinti tesztpontszám-különbségek nemzetközi összehasonlításban (Hermann Zoltán)
5.3. Lányok a magyar középfokú szakképzésben (Csillag Márton, Greskovics Bori & Molnár Tamás)
5.4. Horizontális nemi szegregáció a felsőoktatásban – STEM-jelentkezések (Koen Declercq & Varga Júlia)
6. Emberi tőke, III. rész. A nem kognitív jellemzők szerepe
6.1. A nem kognitív készségek felértékelődésének hatása a nők munkaerőpiaci helyzetére (Fazekas Károly)
K6.1. A személyiségjegyek időbeli stabilitásának nemek közti eltérései (Kiss Hubert János & Szabó-Morvai Ágnes)
6.2. Nemek közötti preferenciakülönbségek a szakirodalomban (Drucker Luca Flóra, Horn Dániel & Kiss Hubert János)
K6.2. Nemek közötti különbségek a kognitív képességek munkahelyi használatában (Pető Rita & Reizer Balázs)
K6.3. Motiváció, visszajelzés hatása (Lovász Anna & Szabó-Morvai Ágnes)
7. Emberi tőke, IV. rész. Egészség és munkapiaci aktivitás a nők körében (Bíró Anikó, Branyiczki Réka & Elek Péter)
8. Házasság, gyermekvállalás
8.1. A tinédzserkori gyermekvállalás hatása (Adamecz-Völgyi Anna)
8.2. Bölcsőde, óvoda hatása a női munkakínálatra (Szabó-Morvai Ágnes & Lovász Anna)
K8.1. A bölcsődei férőhelyek alakulása (Scharle Ágota)
8.3. Karrier gyermekvállalás előtt és után (Lovász Anna, Ewa Cukrowska-Torzewska & Szabó-Morvai Ágnes)
8.4. A gyermekvállalás szerepe a női–férfi bérkülönbség alakulásában (Lovász Anna & Ewa Cukrowska-Torzewska)
K8.2. A Magyar Születési Kohorszvizsgálat által nyújtott lehetőségek (Kapitány Balázs & Veroszta Zsuzsanna)
9. Háztartási munkamegosztás (Szabó-Morvai Ágnes)
K9.1. A munka – magánélet közötti átszivárgások (Nagy Beáta, Király Gábor & Radó Márta)
10. Klasszikus munkapiaci diszkrimináció (Lovász Anna & Simonovits Bori)
K10.1. A diszkrimináció alakulása 1995 és 2016 között (Kőrösi Gábor)
11. Intézményi környezet
11.1. A nők foglalkoztatására ható jogszabályi környezet változása (Makó Ágnes)
11.2. Rugalmas foglalkoztatási formák és egyéb családbarát intézkedések a magyar vállalatok körében (Tóth István János, Hajdu Miklós & Makó Ágnes)
11.3. A gyermekgondozási szabadság láthatatlan feltételei – a munkáltató szerepe (Fodor Éva & Christy Glass)
11.4. A közfoglalkoztatásban dolgozó nők főbb jellemzői (Busch Irén & Lakatos Judit)
12. A Nők40 program dilemmái (Simonovits András & Tir Melinda)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (2017. június – 2018. május) (Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
Statisztikai adatok
Munkapiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

Munkaerőpiaci Zsebtükör (külön füzetben)

2017

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2016

Fazekas Károly, Köllő János

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Köz­alapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy terüle­tét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormány­zatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intéz­ményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről.
Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztot­tunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép fejeztet a munkaerőhiány magyarországi jellemzőit tárgyalja.

Köszönetet mondunk a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a kiadvány anyagi támogatásáért és köszönetet mondunk a Magyar Tudományos Akadémiának és a Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány kuratóriumának a kötet egyes fejezeteit megalapozó háttérkutatások támogatásáért.

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Közgazdaság-tudományi Intézet, 2017.

Tartalom

A könyv letölthető
egy file-ként pdf-ben
vagy fejezetenként:

Borító
Címnegyed és tartalom
Előszó
A magyarországi munkapiac 2016-ban (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép: Munkaerőhiány
A szerkesztő előszava (Köllő János)
1. Fogalom és mérés
1.1. Mit értsünk „munkaerőhiányon”? (Köllő János, Nagy Daniella & Tóth István János)
1.2. A „munkaerőhiány” a hazai közbeszédben (Tóth István János & Nyírő Zsanna)
1.3. Az alapvető hiányindikátorok alakulása (Köllő János, Nyírő Zsanna & Tóth István János)
1.4. Torzítások az üres állások statisztikáiban, valamint a vállalati és munkaközvetítői hiányjelzésekben (Köllő János & Varga Júlia)
1.5. Hiány és munkanélküliség (Köllő János & Varga Júlia)
2. A „szokásos gyanúsítottak” – demográfiai csere és külföldi munkavállalás
2.1. Demográfiai csere (Hermann Zoltán & Varga Júlia)
2.2. A demográfiai csere foglalkozási szerkezetre gyakorolt hatásáról (Czethoffer Éva & Köllő János)
2.3. A külföldi munkavállalás és a munkaerőhiány (Hárs Ágnes & Simon Dávid)
3. Toborzási nehézségek, üzleti helyzet és bérek – vállalati szintű elemzés
3.1. Toborzási nehézségekre panaszkodó vállalatok (Tóth István János & Nyírő Zsanna)
3.2. Manifeszt hiányhelyzetek: betöltetlen állások és kihasználatlan kapacitások (Hajdu Miklós, Köllő János & Tóth István János)
3.3. Bérszint, manifeszt hiányhelyzetek, tervezett és tényleges béremelkedés (Köllő János, Reszegi László & Tóth István János)
3.4. A relatív bérek alakulása hosszabb távon. Azonosíthatók-e hiányhelyzetekre utaló jelek? (Czethoffer Éva & Köllő János)
4. Munkaerőhiány és szakképzés
4.1. Szakmunkásképzés (Köllő János)
4.2. Diákok pályaválasztási tervei: ki szeretne tudományos-műszaki pályára lépni? (Blaskó Zsuzsa & Artur Pokropek)
5. Az alkalmazkodókészség szerepe
5.1. Merre halad a kereslet? A nem kognitív készségek felértékelődése (Fazekas Károly)
5.2. Foglalkozási mobilitás Magyarországon (Varga Júlia)
5.3. Felnőttkori tudásfelhalmozás (Köllő János)
5.4. Képzéssel a munkaerőhiány ellen? A munkaügyi központok által szervezett vagy finanszírozott képzések célzása és eredményessége (Adamecz-Völgyi Anna, Csillag Márton, Molnár Tamás & Scharle Ágota)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (2015. május – 2016. március) (Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna)
Statisztikai adatok
Munkapiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

 

2016

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2015

Blaskó Zsuzsa, Fazekas Károly

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoz­tatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának össze­állítása során arra törekszünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetek­ben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetek­ben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatok­ról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szem­pontjából. Az idei Közelkép fejezet a nemzetközi migráció munkapiaci hatásait elemzi.

Tartalom

A könyv letölthető:
egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:
Címnegyed és tartalomElőszóA magyarországi munkapiac 2015-ben (Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép – Nemzetközi vándorlásBevezető (Blaskó Zsuzsa)
1. Elvándorlás és bevándorlás Magyarországon a rendszerváltás után – nemzetközi összehasonlításban (Hárs Ágnes)
2. Elvándorlás
2.1.Migrációs szándékok a mai Magyarországon (Sik Endre & Szeitl Blanka)
2.2. A Magyarországról kivándorlók társadalmi és demográfiai összetétele (Blaskó Zsuzsa & Gödri Irén)
K2.2.1. Magyar bevándorlók az Egyesült Királyságban (Moreh Christian)
2.3. Munkaerő-migráció, ingázás, kivándorlás. A magyarok munkavállalási célú emigrációját magyarázó tényezők hatása és változása az uniós csatlakozás óta (Hárs Ágnes & Simon Dávid)
K2.3.1. Gyermeket hátrahagyó migráció Magyarországon (Blaskó Zsuzsa & Szabó Laura)
2.4. Az orvosmigráció ütemének változásai, 2003–2011 (Varga Júlia)
2.5. A magyarországi orvosok külföldi munkavállalását befolyásoló tényezők (Hárs Ágnes & Simon Dávid)
2.6. A Magyarországra hazautalt pénzek és mérésük (Kajdi László)
2.7. Visszatérő kivándorlók (Horváth Ágnes)
K2.7.1. A hazatérést ösztönző közpolitikák Európában(Kálmán Judit)
3. Bevándorlás
3.1. A bevándorlók munkaerőpiaci integrációja Magyarországon – népszámlálási helyzetkép (Gödri Irén)
K3.1.1. Miért jobbak a bevándorlók foglalkoztatási mutatói?(Károlyi Róbert)
K3.1.2. A bevándorlás szerepe az európai „foglalkoztatási csodákban” (Köllő János)
3.2. A bevándorlás hatása a hazai munkavállalók munkapiaci helyzetére Európában – összefoglaló az empirikus eredményekről(Bördős Katalin, Csillag Márton & Orosz Anna)
3.3. Bevándorlók kulturális integrációját meghatározó tényezők (Horn Dániel & Kónya István)
4. Migrációs fogalomtár (Tóth Judit)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (2015. május – 2016. március) (Scharle Ágota)
Statisztikai adatokMunkapiaci kutatások. Válogatott bibliográfia (Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KRTK Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2015

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2014

Fazekas Károly, Varga Júlia

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Köz­alapítvány támogatásával tizenöt éve indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy te­rületét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kiadvány célja, hogy az államigazgatásban dolgozó szakembe­rek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Fontos szempont, hogy az évkönyvsorozatban publikált elemzések, adatok a felsőfokú oktatásban is jól felhasználható ismereteket adjanak a munkagazdaság­tan, az emberierőforrás-gazdálkodás különböző témaköreiben. Megőrizve a sorozat szerkesztői­nek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különö­sen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Az idei kötet Közelkép című fejezete a köz­foglalkoztatás magyarországi jellemzőit tárgyalja.

Tartalom

A könyv letölthető:
egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:

Címnegyed és tartalomElőszóA magyarországi munkapiac 2014-ben(Bakó Tamás & Lakatos Judit)
Közelkép – KözmunkaBevezető(Varga Júlia)
1. A közfoglalkoztatási programok háttere és nemzetközi tapasztalatai(Kálmán Judit)
1.1. Közmunkaprogramok Szlovákiában(Scharle Ágota)
1.2. Az argentin átmeneti közfoglalkoztatást nyújtó programok tanulságai(Kálmán Judit)
1.3. Skandináv közmunkaprogramok(Bakó Tamás)
2. Közmunka Magyarországon2.1. A közfoglalkoztatás intézményi környezete – történeti áttekintés(Bördős Katalin)
2.2. Adatgyűjtések a közfoglalkozatásról(Busch Irén & Bördős Katalin)
2.3. A közfoglalkoztatás a munkaügyi rendszerben, 2011–2013 – alapvető tények(Cseres-Gergely Zsombor & Molnár György)
2.4. A közfoglalkoztatást szervezők és a közfoglalkoztatottak értékei(Koltai Luca)
2.5. Közmunkások a legális munkaerőpiacon(Köllő János)
2.6. A közfoglalkoztatásba belépők összetétele, 2011–2012(Cseres-Gergely Zsombor)
2.7. A közfoglalkoztatás térbeli egyenlőtlenségei(Czirfusz Márton)
2.8. A téli közfoglalkoztatás(Busch Irén)
2.9. Munkapiaci helyzet a közfoglalkoztatásból való kilépés után(Cseres-Gergely Zsombor & Molnár György)
2.10. Hol dolgoznak a közmunkások?(Köllő János)
A munkapiaci szakpolitika eszközei (2014. február – 2015. április)(Cseres-Gergely Zsombor & Varadovics Kitti)
Statisztikai adatokMunkapiaci kutatások. Válogatott bibliográfia(Bálint Éva)
Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KRTK Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2014

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2013

Fazekas Károly, Neumann László

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával tizennégy éve indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. Olyan kiadványt állítottunk össze, amely a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján közérthető formában, jól áttekinthető szerkezetben, nemzetközi összehasonlításban mutatja be a magyarországi munkapiaci folyamatok jellemzőit és belső összefüggéseit. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése és a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A 2013. évi kötet a közszféra munkapiaci jellemzőit tárgyalja.

Tartalom

A könyv letölthető:
egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:

Közelkép – A költségvetési szféra munkapiacaBevezetés (Neumann László)

2. Bérszint és szelekció a közszférában
3. A közszféra munkaerőpiacának intézményi környezete
4. Foglalkozási részpiacok
 
A 2000-től kiadott Munkaerőpiaci Tükör Statisztikai adatok c. fejezetben publikált munkaerőpiaci folyamatokat leíró táblázatok gyűjteménye hozzáférhető az MTA KRTK Adatbankban.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KRTK Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2013

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2012

Fazekas Károly, Benczúr Péter, Telegdy Álmos

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Fontos szempont, hogy az évkönyvsorozatban publikált elemzések, adatok a felsőfokú oktatásban is jól felhasználható ismereteket adjanak a munkagazdaságtan, az emberi erőforrás gazdálkodás különböző témaköreiben. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy-egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése és a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Az idei Közelkép fejezetei az adók és transzferek valamint a vállalati jellemzők munkapiaci hatásairól szólnak.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA
KRTK Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2012

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2011

Fazekas Károly, Kézdi Gábor

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Köz­alapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munka­piac és foglalkoztatáspolitika jellemzőit bemutató Munkaerőpiaci tükör című évkönyv­sorozatot. Az idén is olyan kiadványt állítottunk össze, amely a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján, köz­érthető formában, jól áttekinthető szerkezetben, nemzetközi összehason­lításban mutatja be a magyarországi munkapiaci folyamatok jellemzőit és belső összefüggéseit. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakor­latát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi foglalkoztatáspolitika eredményessége szem­pontjából. Ez a témakör ez évben a foglalkoztatáspolitikai eszközök hatás­vizsgálata, amelynek jellemzőit, eredményeit részletesen tárgyalják a Kö­zelkép fejezet tanulmányai.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2011