Absztrakt:
A svéd oktatásirányítás az egyik legcentralizáltabb volt Európában, és jó eredményeket ért el a tanulói teljesítmények, az iskolázottság, a foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés terén. Idővel azonban kritizálták, hogy nem hatékony, túl drága és nem elég sikeres az egyenlőtlenségek csökkentésében. A kilencvenes évek elején, az akkori neoliberális trenddel összhangban, radikális reformra került sor. Az alap-, közép- és felső középfokú oktatásért csakúgy, mint a felnőttképzésért minden felelősséget a helyhatóságokra ruháztak, a regionális oktatási tanácsok pedig szerepüket vesztették a központi szándékok továbbításában. Fokozatos finanszírozási reformra is sor került, lehetővé téve az önkormányzatok számára, hogy szabadon allokálják a kormányzattól érkező támogatásokat. Az iskolaválasztás szabaddá vált. A növekvő számú független (a svéd terminológia szerint szabad) iskola éppúgy ingyenes lett a diákok számára, mint az önkormányzati iskolák. Egy oktatási utalványrendszer segítségével a magániskolák is jogosulttá váltak az állami finanszírozásra. Bár fennmaradt a kormányzati elkötelezettség az esélyegyenlőség megőrzésére, az oktatás piacosítását gyakran kritizálják a szegregáció erősödése és a romló tanulói teljesítmények miatt.
