hu / en

Biró Péter az InfoRádió vendége volt – Új remény a vesebetegeknek

Nyitókép: ake1150sb/Getty Images

Új remény a vesebetegeknek: életmentő megoldás fejlesztésében vettek részt magyar kutatók

Biró Péter az InfoRádió vendége volt

Az új szoftverrel az a cél, hogy kedvezőbb megoldást biztosítsunk a veseelégtelenségben szenvedőknek, és orvosoljuk a transzplantációhoz szükséges élő donorok akut hiányát – mondta az InfoRádióban a HUN-REN KRTK KTI Mechanizmustervezés Lendület kutatócsoportjának vezetője. Biró Péter szerint így sokkal nagyobb túlélési esélyt és minőségibb életet kaphatnak az érintett betegek.

A veseelégtelenségben szenvedő betegek számára hozhat minőségi és élhetőbb életet az a szoftver, amelyet az Óbudai Egyetem, a HUN–REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK), valamint portugál és skót kutatók együttműködése révén fejlesztettek ki. A veseátültetést hozzáférhetőbbé tévő innováció forgalmazása, licencelése és alkalmazásának elterjesztése érdekében egy nonprofit céget is alapítottak.

A HUN-REN KRTK KTI Mechanizmustervezés Lendület kutatócsoportjának vezetője az InfoRádióban elmondta: az új szoftverrel olyan vesebetegeknek próbálnak segíteni, akiknek a dialízis nem jelent hosszú távú megoldást. Biró Péter tájékoztatása szerint a halott donációs programok résztvevőinek nagyon sokat – Magyarországon átlagosan öt-hat évet – kell várniuk a transzplantációra, emiatt a nyugati országokban inkább az élődonoros átültetés került előtérbe az utóbbi években.

Élődonoros transzplantációra akkor van lehetőség, ha az érintett betegnek van olyan hozzátartozója, aki hajlandó odaadni az egyik veséjét, és ez a donor kompatibilis a beteggel. Immunológiai inkompatibilitásról akkor beszélünk, ha például a hozzátartozó vércsoportja eltér a betegétől, illetve egyéb immunológiai problémák is megakadályozhatják az átültetést. Utóbbi esetekben a beteg donorpárnak lehetősége van arra, hogy regisztráljon egy úgynevezett vesecsere programba, ami Magyarországon most indul el, több európai országban viszont már régebb óta elérhető, Hollandiában például már több mint húsz éve.

Biró Péter a program elindításakor, 2007-től az Egyesült Királyságában dolgozott. „Az algoritmus és az optimalizáció arra szolgál, hogyha adott esetben jelentkezik 100-200 beteg donorpár, akkor a szoftver segítségével csereköröket tudunk keresni, illetve találni. A kettes köz például azt jelenti, hogy az egyik beteg az ő hozzátartozóját elcseréli egy másik beteggel, és így végül mind a két beteg kompatibilis donort kap” – magyarázta a kutató.

Ezeket a transzplantációkat egy időben kell végrehajtani.

A KEPsoft elnevezésű szoftver a legnagyobb segítséget abban nyújtja, hogy mindig az optimális megoldásra tesz javaslatot a több száz jelentkező beteg donorpár közül,

így még több beteg kaphat vesét rövidebb időn belül, illetve az említett párosítások ideális minőségét is biztosítja. Ezzel lehetővé válik, hogy például egy fiatal beteghez fiatal donort allokáljanak, illetve más immunológiai szempontok alapján is hamarabb meg lehet találni a remélt egyezést a páciens és a donor között.

„Ezzel pedig a beépített vese hosszabb ideig fog jól működni” – mondta a HUN-REN KRTK KTI Mechanizmustervezés Lendület kutatócsoportjának vezetője, aki hozzátette: a vesecsere programot a magyar jogszabályok is megengedik, továbbá az is egy lehetőség, hogy hazánk más országok együttműködéséhez csatlakozzon a jövőben. Biró Péter szerint a KEPsoft Collaborative akár több száz életet is megmenthet a következő években Európában és azon kívül is, ráadásul mindezt fenntartható módon teheti.

2024

Dec

21

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

Következő hónap >
a

2024

Dec

21

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

Következő hónap >