A diplomások naponta egy órával többet foglalkoznak a gyerekkel, és ez meg fog nekik térülni

A diplomás szülők naponta közel egy órával többet foglalkoznak a gyerekkel átlagosan, mint az alapfokú végzettségűek, ez a készségfejlesztésben akkora előnyt jelent, mintha több tárgyból is folyamatosan intenzív különórákra járatnák. A gyerekekkel töltött minőségi idő és a közös programok hatása már az általános iskolai években is látszik, hosszú távon pedig olyan előnyt jelent, ami az egész életre kihat.

Egy éves korig alig látszik különbség a készségekben a társadalmilag kedvező és nehezebb helyzetbe születő babák között, de mire óvodába mennek, már egyre inkább kiütköznek a társadalmi egyenlőtlenségek. Össztársadalmi szinten a magyar iskolarendszer nem képes kiegyenlíteni a hozott hátrányokat, ebből a szempontból még rosszabb a teljesítménye, mint a nagy átlagot illetően. A szegény és gazdag családok gyermekei között az alapkompetenciákban is óriási különbségek vannak, ami aztán az egész későbbi életüket, munkaerőpiaci esélyeiket, boldogulásukat meghatározza.

A társadalmi hátrányok átörökítését hagyományosan inkább a formális oktatáshoz szokták kötni a szociológusok, amikor az iskolarendszer és az azt meghatározó oktatáspolitika felelősségére mutatnak rá. Emellett azonban hosszabb ideje irányulnak vizsgálatok arra, hogy megértsék, mekkora szerepe van a készségek kialakulásában az otthoni-családi környezetnek, a szülők gyermeknevelési stílusának, egyáltalán a szülői kompetenciáknak és a gyerekekkel közösen eltöltött időnek. A kérdést a közgazdasági ihletésű irodalom hajlamos a gyerekekbe való beruházásnak, az emberi tőkébe való szülői befektetéseknek tekinteni, ami a majdani magasabb társadalmi státuszon keresztül jó eséllyel szó szerint is kifizetődik. Tetszik vagy sem, a gyermek befektetési jószág lett, és ez egyre inkább a szülők gondolkodásában is teret nyer.

Bár lehet, hogy ez a családok és a gyermeknevelés válságáról szóló néhány közhellyel szembemegy, de évtizedek óta megfigyelhető nemzetközi trend, hogy a szülők egyre több időt fordítanak a gyerekeikre. A gyermeknevelési idő a fejlett országokban egyértelműen nő, és Magyarország ebből a szempontból fejlett ország. A háttérben azonban óriási társadalmi különbségek vannak: főleg a diplomás szülőkre jellemző, hogy tudatosan több időt próbálnak a gyermekeikkel tölteni.

Ez heti több óra többletet jelent, a kommunikációban pedig egészen brutális a különbség. A hátrányos helyzetű amerikai családokban hároméves korukig összesen fele annyi, 30 millióval kevesebb szót intéznek a gyerekeikhez a szüleik, mint a magasan képzett értelmiségi társaik. A kevesebb beszélgetés közben kisebb szókincset, kevesebb főnevet, módosítószót, jelzőt használnak, eleve több felszólító mondatot és kevesebb kérdést intéznek hozzájuk, és általában kevesebb a bátorító és több a neheztelő megjegyzés. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szegény gyerekek mennyivel (erre is van adat: egy másik amerikai kutatás szerint hatéves korukig 1300 órával) kevesebb időt töltenek a megszokott közegükön kívül, a lemaradás még jelentősebb, hiszen ezek mind olyan tényezők, amiknek szignifikáns hatása van a készségekre.

Ezt a trendet és általában a gyermekekbe való otthoni beruházások társadalmi jelentőségét most először bizonyította robusztus hazai adatokon egy magyar kutatás. Hajdu Tamás, Kertesi Gábor és a tavaly fiatalon elhunyt Kézdi Gábor a KSH elvileg tízévente lefolytatott időmérleg-felvételein és a háztartási költségvetési adatfelvételein keresztül vizsgálta meg, hogy a szülők mennyi időt fordítanak gyermekgondozásra és a készségek fejlesztésére, illetve mennyi pénzt költenek ilyesmire.

⇒ tovább a teljes cikkre