A Közgazdaságtudományi Intézettől a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontig ívelő intézményi átalakítások fontosabb lépései
A KRTK „szívét” alkotó Közgazdaságtudományi Intézet 1954 végén alakult meg. Felállításáról a Politikai Bizottság novemberi ülése, szervezetéről a Minisztertanács 2.253/81/1954. sz. határozata rendelkezett. Az Akadémiai Közlöny 1954. október 25-i számában egy rövid hír jelent meg, 1955. január 1-i számában pedig a jogszabály.
A program szellemi atyja Friss István volt, illetve azt hárman: Berei Andor, Friss István és Rusznyák István terjesztették elő. A közgazdaságtan „lehangoló tudományból” „felvidító tudománnyá” lépett elő, nem először történetében.
A minisztertanácsi határozat egyetlen lényeges pontban tért el a javaslattól, az Akadémia jogává tette az irányítói jogok gyakorlását, szemben az eredeti elképzeléssel, amely az igazgató és az intézeti Tudományos Tanács tagjainak kinevezését a Politikai Bizottság, az osztályvezetőkét a KV Titkárságának előzetes jóváhagyásához kívánta kötni.
Az akadémiai keret biztosította, hogy az „Intézet mindenkori igazgatóját és helyettesét, valamint az Intézet osztályvezetőit — az osztályvezetőket az igazgató javaslatára — a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nevezi ki. Az Intézet tudományos munkatársait és adminisztratív személyzetét az igazgató nevezi ki. Létre kell hozni az Intézet Tudományos Tanácsát, „tagjait a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nevezi ki és menti fel.” A főfelügyeletet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke gyakorolja. Az „Intézet költségvetését a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési keretében kell biztosítani” (Akadémiai Közlöny, 1955. január 15.).
A minisztertanácsi határozat rendelkezett továbbá az Intézet nevéről, székhelyéről, szervezeti rendjéről, kutatási témáiról, stb. Megelőlegezve az elvárást, hogy „segítse elő a gazdaságpolitika tudományos megalapozását.” (Ez volt Friss „mániája” mondta Bródy András.)
A „viszonylag kisszámú kutatómunkára alkalmas káder összpontosítása végett” az Intézet szervezeti egységébe integrálták a Földművelésügyi Minisztérium kötelékében nemrég alakított Mezőgazdasági Szervezési Intézetet, akkori igazgatójának, Donáth Ferencnek felajánlva az igazgató-helyettesi posztot. A Politikai Bizottság elé letett javaslatban Friss István nevét terjesztették elő az intézet igazgatói posztjára és a Tudományos Tanács elnöki tisztségére.
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének megalakulásáról három hónappal később egy személytelen hangú szerkesztőségi cikk adott hírt a Közgazdasági Szemle Szemle rovatában. „Decemberben a Minisztertanács — a Magyar Dolgozók Pártja kezdeményezése nyomán — határozatot hozott a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének szervezetéről, és megtörténtek az első lépések az Intézet megalakítására is.” (1955/1, 87.o.)
A Közgazdaságtudományi Intézet elődintézményének tekinthető, legalábbis ami a kutatói stábot illeti, az (első) 1949-ben létrehozott Magyar Közgazdaságtudományi Intézet. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem épületében kapott helyet, azt az illúziót keltve, hogy oda is tartozik, de az egyetemtől függetlenül működött a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alatt. 1954-ben azonban váratlanul megszüntették, talán gyenge teljesítménye, belső személyi ellentétek, politikai hangulatváltás lehet rá a magyarázat. A kutatók közül többen a (második) Intézetben folytatták, teljesítették ki pályájukat. (Az 1949-ben Friss István közreműködésével is megszüntetett Magyar Gazdaságkutató Intézet nemzetközileg elismert alapító-igazgatójának, Varga Istvánnak Friss „mentő övet” dobott és az (első és második) Intézetben külső szakértőként dolgozhatott.)
„A Közgazdaságtudományi Intézet élete a Szalay utcában kezdődött, — emlékezett vissza Kornai János —, az akkori Művelődésügyi Minisztérium által átengedett néhány szobában, de nemsokára átköltöztünk a Nádor utca 7-be, ahol azután sok évig működött az intézet. A Nagy Tamás vezette Általános Osztály munkatársai egy folyosó mentén helyezkedtek el: ez volt a „Gyepsor”. „A „Gyepsor” a Nádor utcába költözéstől az 1956-os forradalomig igazi szellemi, politikai és emberi közösséget alkotott. …. Sok mindenről volt itt szó. Elsősorban politikáról: ez volt az első Nagy Imre reformkísérlet, az „Új Szakasz” kudarcának és Rákosiék újjáéledésének, a Hruscsov-féle XX. kongresszusnak, a Petőfi-köri estéknek és a forradalom előszelének korszaka” – emlékezett Kornai János a régi időkre Nagy András születésnapi köszöntőjében. (Közgazdasági Szemle (1996/3, 267. o.)
Az 1980-as évek folyamán az Akadémia helyéről, szerepéről, jövőbeli feladatköréről és jogosítványairól folytatott viták új korszakot nyitottak az akadémiai intézményhálózat életében. Az intézetek autonóm szervezetté alakulhattak a Közgyűlés 1989 májusi határozatával. Döntési jogkört kaptak a kutatási feladatok meghatározására, a belső működési-szervezeti rend kialakítására, gazdálkodására, a nemzetközi ügyek intézésére, stb. Az igazgatói posztot pályázati úton kellett betölteni a kutatói kollektíva véleményének meghallgatásával (de nem kötelező elfogadásával).
A lehetőséggel élve Sipos Aladár igazgató lemondását követően a kutatók és az adminisztratív alkalmazottak titkos szavazással Koltay Jenőt választották helyébe.
Az akadémiai kutatóhálózat azonban továbbra is a tudományos kutatóműhelyek elleni támadások „célkeresztjében” maradt. 1996-ban az Akadémia akkori elnökének irányításával zajlott le egy nagy átszervezés, az ún. konszolidációs program. Ennek keretében a kb. 37 önálló igazgatású és költségvetésű kutatóhelyből 5 intézetet és 10 központot alakítottak ki. Ekkor az MTA Közgazdaságtudományi Intézetet összevonták az Ipar-és Vállalatgazdaság-kutató Intézettel. (Jogelődjét az MTA Elnöksége 1960 májusában Ipargazdaságtani Kutatócsoport elnevezéssel hozta létre). Az Intézet ekkortól (1997. december 15-től) MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont néven működött. (Az 1970-es évek végén történt egy kísérlet a Kutatóközpont és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet egyesítésére Bognár József főigazgató irányításával. (Az 1963-ban megalakult Afro-Ázsiai Kutató csoport, majd Kutatóközpont vált 1973-ban Kutatóintézetté.) Az összevonás teljesen formális maradt, elsősorban a KTI ellenállása miatt és a névváltozás sem következett be.
2004-től újra MTA Közgazdaságtudományi Intézetről beszélünk. Az MTA május 4-i közgyűlésén visszakapta korábbi nevét. A módosított alapító okiratban foglaltak szerint alaptevékenységét közfeladatként látja el, alapkutatások és az ezekhez kapcsolódó alkalmazott kutatások végzésével. Felelős vezetőjét, az intézet igazgatóját pályázati eljárás alapján az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa (a továbbiakban: AKT) javaslatára, legfeljebb öt évre az MTA elnöke bízza meg. Az intézet önálló jogi személy, gazdálkodási jogkörét tekintve önállóan gazdálkodó, kincstári körbe tartozó köztestületi költségvetési szerv.
Szervezetileg nem tartozott az Intézet kötelékébe, de a Szakolczay György által vezetett Ökonometriai Laboratóriumnak adott „menedéket”, amikor a KSH elnöke átszervezési okokra hivatkozva feloszlatta a szakmailag kiváló csoportot 1981 végén. Ekkor a Laboratórium az Intézet egy önálló részlegeként működött. 1986-ban az elválás nem volt „problémamentes”.
Az Intézet bázisintézménye volt 1990-től az átmenet forgatókönyvét író, Tardos Márton vezette Magyar-Nemzetközi Kék Szalag Bizottságnak is.
2012-ben az Akadémia 182. rendkívüli közgyűlése élve alapítói jogával az MTA Közgazdaságtudományi Intézetbe integrálta az MTA Világgazdasági Kutatóintézetet és az MTA Regionális Kutatások Központját, megtartva vidéki egységekre épülő szervezeti hálózatát.
A három intézet változatlan arculattal az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont néven működött tovább.
Ez után már csak az MTA védjegyet kellett ELKH-ra cserélni.
