A tanulmány azt vizsgálja egyszerű leíró statisztikai módszerekkel (alapvetően vonaldiagramok segítségével) nemzetközi szervezetek (OECD, Világbank) nyilvános adatbázisai alapján, hogy a magyar állam az emberi tőke előállítására (oktatás) és fenntartására (egészségügy) fordított kiadásai más európai országokéhoz képest mennyire adekvátak, illetve alacsonyak, és hogyan változnak az utóbbi 1-2 évtizedben. A kérdésre az oktatás esetében számos mutató, így pl. a GDP-hez, illetve az államháztartási kiadásokhoz képesti közkiadási arányok segítségével keressük a választ, de megvizsgáljuk azt is, hogy vásárlóerőparitáson amerikai dollárra átszámítva az egy tanulóra fordított kiadások tekintetében mi a helyzet. Az egészségügyi kiadások esetében a kiadások GDP-n belüli aránya mellett összehasonlítjuk az egy főre jutó kiadások abszolút nagyságát is (változatlan áron, vásárlóerőparitáson euróban). Mind az oktatási, mind az egészségügy esetében elmondható, hogy a fejlett európai országokhoz képest Magyarország a GDP arányában és abszolút mértékben is keveset költ az emberi tőkére, ami hosszabb távon feltehetően kedvezőtlenül érinti az ország versenyképességét. Ugyanakkor egyes dél-európai országokban a magyarhoz hasonlóan alacsony kiadási arányok is előfordulnak. A többi európai rendszerváltó országhoz képest a középmezőnybe tartozunk, de hosszabb távon nézve relatív helyzetünk ebben a mezőnyben fokozatosan romlik.
