hu / en

Koren Miklós Élvonal – Kutatási Kiválósági Program keretében benyújtott pályázata elnyerte a támogatást

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében 2022. március 1-jén meghirdetett Élvonal – Kutatási Kiválósági Program keretében 10 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 270 és 320 millió forint közötti, összességében 3 milliárd forintnyi támogatást. A kutatási támogatás lehetőséget teremt arra, hogy a pályázó a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektet valósítson meg Magyarországon, amely hozzásegíti az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő kutatás-támogatási programokban való sikeres részvételhez.

A pályázati kiírás kiválasztási kritériuma – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – a vezető kutató korábbi sikeres nemzetközi megmérettetése volt. A programra 19 érvényes pályázatot nyújtottak be több mint 6,2 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázatok 47,4%-a (9 db) az élettelen természettudományok, 26,3%-a (5 db) a környezettudományok területéről érkezett, 3 pályázat a bölcsészet- és társadalomtudományok, 2 pályázat pedig az orvosi és biológiai tudományok területéről.

A támogatói döntés az NKFI Hivatal által felkért értékelő testület bírálata, valamint a pályázók személyes projekt bemutató prezentációi alapján született meg. Az értékelő testület megvizsgálta a benyújtott pályázatokat a pályázati kiírás kiválasztási kritériumainak való megfelelőség szempontjából, és mind a 19 pályázat benyújtóját felkérte, hogy személyes meghallgatáson prezentálják projektjavaslatukat. Az értékelő testület a prezentációkat követően rangsorolta a pályázatokat, és 10 pályázat támogatására tett javaslatot a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter számára.

Ennek alapján a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter kijelölése szerint eljárva az innovációért felelős helyettes államtitkár döntött 10 kiemelkedő kutatói pályázat támogatásáról, összesen 3 milliárd forint támogatási összeggel.

Koren Miklós nyertes pályázatának részletei:

A menedzserek piaca

“Egyes vállalatok sokkal sikeresebbek, mint mások. Ezek a különbségek országok között még nagyobbak: egy tipikus német vállalat jóval hatékonyabban működik, mint egy magyar. A vállalati siker egyik magyarázata a jobb menedzsmentben rejlik. A jobban vezetett vállalatokban a célok elérését minden téren rendszeresen mérik, és a dolgozók, vezetők ösztönzését szorosan ezen célokhoz kötik. Kutatásomban azt vizsgálom, hogy a jobb menedzserek országos szinten mennyivel járulnak hozzá a jobb gazdasági teljesítményhez. Három számszerűsíthető elméletet építek a menedzserek piacának tanulmányozására és német (1991-2021) és magyar (1980-2021) menedzser-adatok segítségével megbecslem ezeket. Megvizsgálom, hogyan nőtt a menedzseri pozíciók és menedzserek száma az 1990-es évek gazdasági liberalizációját követően; hogy a külföldi menedzserek mennyiben segítik a hazai gazdaságot; és a kereskedelmi gyakorlatok vállalatközi terjedését a menedzserek mozgásával. A kutatásom bemutatja, hogy a menedzserek piacának hatékony működése hogyan segíti a nemzetgazdasági szintű fejlődést.”

Gratulálunk kutatónknak!

2022

Szep

25

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

Következő hónap >
a

2022

Szep

25

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

29

30

31

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

Következő hónap >