hu / en

Kornai Jánosra emlékezünk

A kérdezés szenvedélye

 

Nincs közös cikkünk. A szociális kérdésről készült interjúnk (Holmi 1995) is az ő műve. A hangfelvétel első, leírt változatát alaposan átírta. Nemcsak a válaszokat, de kérdéseket is – szoktam némi éllel jellemezni János alaposságát és pontosságát. Már akkor is tudtam, nem pontos a leírás: nemcsak a precizitás, hanem a kérdezés szenvedélye is vezérelte. Sokan és sokszor fogják alaposan elemezni és idézni a könyveit, cikkeit, tanulmányait. Emlegetni egyetemi előadásait, újságcikkeit a vele készült interjúkat, könyvismertetéseket és bírálatokat. Akiket az a megtiszteltetés ért, hogy együtt dolgozhattak vele, hogy elolvasta és értékelte írásaikat, jól tudták: Kornai tűpontos kérdéseiből legalább annyit tanulhatnak, hasznosíthatnak, mint tudományos közleményeiből. Miért pont ezzel foglalkozol? Kiknek szánod? Mit akarsz ezzel bizonyítani? Hol húzod meg az érvényesség határait? Mielőtt megírtad, elolvastad X cikkét?– szembesített bennünket fáradhatatlanul a tudományos kutatás legfontosabb értékeivel és választásaival. Tudta és tudatta: pontos kérdések nélkül nincs jó hipotézis. Aki kérdezni sem mer, aki már a hipotézis állításakor óvatoskodik, aki tiltja vagy gátolja a kíváncsiságot, az rongálja az elfogadható teljesítmény esélyeit. És ami talán még fontosabb: megfosztja magát és az érdeklődő közönséget a (tudományos) szabadságtól.

Az egyik – még Zsuzsával közös – születésnapon az javasolták: kérdezzünk tőlük bármit, amiről addig még nem mertünk, akartunk érdeklődni. Amit nem kérdeztünk, végleg válasz nélkül marad. Szomorú.

 

Laki Mihály

 

 width=
Kornai János tanítványaival, kollégáival 2011-ben

 

Kornai a hétköznapokban

 

Korábban örömmel írtam János kerek születésnapjaira, most a halál szinte lefogja a kezem. Régóta tudtuk, hogy János rosszul van, de eddig abban reménykedtünk, hogy még nincs vége. Most viszont a remény is meghalt.

Korábbi írásaimmal ellentétben most nem átfogó pályaképet adok. Pillanatképeket idézek föl János életének azokból a szakaszaiból, amelyeknek mint csoportjának tagja, barátja és alkalmi társszerzője szemtanúja voltam és megörökítésre érdemesnek tartok. Milyen volt János a hétköznapokban? Fő mondanivalóm: mindennapi életét nem szürkítette el a kivételes mélységű és szélességű kutatói pálya.

  1. Ebéd a Budaörsi úti „étteremben”. 1976 és 1990 között, amikor éppen itthon tartózkodott, az intézeti napokon (hétfőn és csütörtökön) János gyakran ebédelt az általa vezetett csoport tagjaival a 12. emeleti önkiszolgáló étteremben. Ha volt hely az asztalnál, mások is szívesen csatlakoztak hozzánk. Bár az étterem csak 12-kor nyitott, de néhányan már előbb felmentünk asztalt foglalni. Az éppen elfogadható minőségű ebéd alatt megvitattuk az aznap felvetődő érdekes kérdéseket: milyen filmeket érdemes megnézni, milyen könyveket érdemes elolvasni. Elég bátran beszélgettünk politikáról is. Például emlékszem, mennyire meglepődött János is azon, hogy 1980 nyarán szabad szakszervezetek alakulhattak Lengyelországban. (Aztán 1981 decemberében megszűntek ezek a szocializmussal összeférhetetlen szervezetek.)
  2. Megjelent könyvei megünneplése. Élete során János számos kiemelkedő könyvet publikált, és néhányuk írásába bevont minket is. E könyvek magyar nyelvű megjelenése után alkalmanként meghívott bennünket egy munkaebédre egy igazi étterembe. Ilyenkor ő fizette a számlát, és külön megkért bennünket, hogy ne nézzük az árakat. Ezekre az ebédekre különösen kellemesen emlékszem vissza.
  3. Beszélgetések Jánossal. János szeretett beszélgetni, de kerülte az időrabló fecsegést. Ha szakmai ügyekről volt szó, akkor az intézeti ebéd előtt vagy után általában egyenként hívta be az érintett csoporttag(ok)at beszélgetni. Amikor ketten közös cikket írtunk, és hosszabb megbeszélés előtt álltunk, megadott időpontra én mentem a lakására. Gyakran volt elégedetlen hanyagságommal, de pontos érkezésemért mindig megdicsért.
  4. Részvétel tudományos vitákon. A KTI-ben rendszeresen voltak a tudományos vitáknak nevezett rendezvények, amelyeken a belső és külső kutatók megvitattak egy-egy írásbeli anyagot. Az anyagok természetesen nagyon egyenetlen minőségűek voltak. János alaposan meggondolta, mikor és mit szóljon hozzá. Nem akart öncélúan leszólni senkit sem, viszont nem takarékoskodott a dicséretekkel sem. Nem mindenki volt azonban ilyen nagyvonalú; például Az adaptáció csikorgó gépezete tanulmányt a vitán eléggé durva és személyeskedő támadások is érték. Ezek a megaláztatások megviselték, s eztán intézeti vitára nem adott be anyagot.
  5. Egyetemi oktatás. Az államszocialista rendszerben az oktatás és a kutatás kínai fallal el volt választva egymástól. Néhány kivételezett társadalomtudományi intézeti kutató taníthatott ugyan az egyetemeken, de a politikailag megbízhatatlanok, mint például János, tilalmi listán volták. 1971-ben mégis nyílt egy rés a falon: János szakszemináriumot hirdethetett a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Aztán ez megismétlődött 1977-ben, majd a Rajk László Szakkollégiumban. Számos ottani tanítványa az évek folyamán kutatótársa és barátja lett. Az alkalmi külföldi egyetemi meghívások után 1985-től János elfogadott egy megtisztelő professzori félállást a Harvardon, és ott belülről megismerkedett egy elit egyetem tanári karával és diákjaival. A Collegium Budapest 2010 utáni megszűnésekor az akkor már Budapesti Corvinus Egyetemet választotta munkahelyéül, és még 2011-ben is hallgathattam: példamutató előadásokat tartott a hallgatóknak.
  6. Születésnap a tanítványok körében. 2004 óta kialakult egy szokás, hogy a tanítványi kör valamelyik tagjánál János születésnapjához (január 21.) közeli hétvégén megünnepeljük Jánost. Viszonylag szerény, de jó szendvicsek, kevés alkohol és elegendő üdítő ital, valamint a születésnapi torta. A többórás születésnapok bensőséges találkozók voltak. Mindenki röviden beszámolt az elmúlt évről, aztán kisebb csoportokra oszolva csendes eszmecsere kezdődött. Egyik emlékezetes esemény: János megkérte a társaság minden tagját, emlékezzen vissza: mit bánt meg az életében? 2018-ban még találkoztunk, aztán meghalt felesége, Zsuzsa, jött a járvány…
  7. Nyilvános születésnapok. Az első nyilvános születésnapot 1998-ban rendezte a KTI és a Collegium Budapest, amelyet magyar és angol nyelvű Festschrift egészített ki. Aztán következtek az ötévenkénti rendezvények, a legkülönfélébb helyszíneken. Nagyon jól sikerült a 90. évi születésnap, amelyre a Corvinus nagyszabású nemzetközi konferenciát szervezett, és amelyet egy újabb Festschrift koszorúzott.

Nem tudom, mennyire sikerült éles képeket adnom János életének második feléről. Remélem, azok az olvasók, akik alig vagy egyáltalán nem ismerték Jánost, valamilyen benyomást kaptak róla. Akik viszont jól ismerték, saját élményeikkel már eddig is kiegészítették vagy kiegészítik a leírtakat. Megőrizzük János emlékét!

 

Simonovits András

2022

Okt

01

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

Következő hónap >
a

2022

Okt

01

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

Következő hónap >