hu / en

Madarász Aladár cikke a Közgazdasági Szemlében

kszemle

Madarász Aladár emeritus kutató, ny. tudományos főmunkatárs A „túl elméleti” tőzsdeügynök: David Ricardo és az Alapelvek kétszáz éve című cikke megjelent a Közgazdasági Szemlében.

A tanulmány eredetileg Ricardo Principles of Political Economy and Taxation című műve új magyar kiadásának bevezetőjeként jelent meg. Az eredeti megjelenésének 200. évfordulójára kiadott kötet bevezető tanulmánya áttekinti Ricardo életét, bemutatja rendkívül sikeres tőzsdeügynöki működését, majd összefoglalja első, a pénzzel és a jegybanki politikával foglalkozó írásait. Ezt követi magnum opusának és más írásainak, parlamenti beszédeinek és levelezésének elemzése, képet adva arról a szerteágazó életműről, amely átfogta a korabeli politikai gazdaságtan egészét, benne az elosztás és az érték általa különösen fontosnak tartott problémáit. Ricardo műve megjelenése óta egyaránt kapott elismerő és magasztaló méltatásokat, valamint éles kritikákat. A cikk felvázolja a recepció két évszázadának főbb mozzanatait, a joggal vagy vitathatóan rá hivatkozó vagy nevéhez kapcsolt, ma is aktuális közgazdasági irányzatok és koncepciók – a komparatív költségek elmélete, a „ricardói ekvivalencia” és a „ricardói vétek” stb. – legfontosabb jellemzőit.

2024

Okt

08

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

Következő hónap >
a

2024

Okt

08

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

Következő hónap >