hu / en

Rövidtávon nyerhet ezen az USA, de középtávon mindenki azt a jövőt tervezi, melyben Amerikának kisebb szerep jut

Fotó: KENT NISHIMURA/Getty Images via AFP
Magyar idő szerint szerda este Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy az egy héttel ezelőtt bejelentett „kölcsönös” vámokat 90 napra felfüggeszti a világ legtöbb országa esetében, 10 százalékos egységes vámot bevezetve helyette, és egyedül a Kínával szembeni vámokat emeli még tovább, immár 125 százalékra.
Egy héttel ezelőtt Békés Gábor, a bécsi CEU Közgazdasági Tanszékének docense és a HUN-REN KRTK kutatója segített értelmezni, hogy mit is jelentenek az akkor bejelentett vámok a globális kereskedelemre (és hogy miért teljesen abszurd kölcsönös vámoknak nevezni őket), úgyhogy ismét vele beszéltük át, hogy mi vezethetett Trump legújabb döntéséhez, és mit jelenthez ez például Magyarországra nézve.
Megrakott teherhajó Baltimore-ban, 2024-ben
photo_camera Megrakott teherhajó Baltimore-ban, 2024-ben Fotó: KENT NISHIMURA/Getty Images via AFP
Indításként fontos hangsúlyozni, hogy szerdán Donald Trump ugyan tényleg valamiféle hátraarcot mutatott be, de a jelenleg hatályos amerikai vámok súlyozott értéke így is 20 százalék körül van, ami nagyon jelentős emelkedés, hiszen nemrég még 2-3 százalék körül volt az amerikai vámok átlaga. És ehhez jön még az autóiparra kivetett vám, aminek a sorsáról igazából nem is tudni jelenleg semmi biztosat.
„Lehet, hogy a covidarmageddont elkerültük, de ez még mindig nagyon magas” – mondja a vámokról Békés Gábor, aki azzal kapcsolatban, hogy miért gondolta meg magát Trump, három lehetséges olvasatot említett.
Az egyik az „art of the deal” elmélet, amit Trump stábja is képvisel, hogy végig valami ilyesmi volt a cél, és tudatosan tervezték így. „Mintha előbb lefejelnék az embert, majd fölsegítenék, és mondanák, hogy ha fizet védelmi pénzt, nem fogják megint lefejelni. Ha rögtön ezzel nyitottak volna, nagy lett volna a felháborodás, de így már más a helyzet” – mondja erről Békés.
A második felmerülő olvasat, hogy politikailag jól hangzott ez a vámpolitika, de akkora volt a tőzsdei bezuhanást követő politikai felháborodás, hogy republikánus politikusok és donorok rávették Trumpot, hogy ez nem tartható tovább.
A harmadik, az elmúlt 12 órában sok helyen felmerülő elmélet, hogy valamiféle tőzsdespekuláció is szerepet játszott a tervezésben: Trump bejelentése előtt már megindult a bezuhant árfolyamú részvények vásárlása, Trump maga is posztolt kevéssel korábban arról, hogy most érdemes bevásárolni, és nem teljesen kizárható, hogy az amúgy egyértelműen bűncselekménynek számító bennfentes kereskedelem extrém példáját nézhette végig a világ.
Békés Gábor szerint bár egyelőre nem tudhatjuk, hogy mi történt, de mindhárom olvasat mellett szólnak érvek, és az ismét megerősítést nyert, hogy tényleg minden lényeges kérdésben Trump dönt, rég nem összpontosult ekkora hatalom az amerikai elnök kezében.
Mi jön ezután?
Ugyan a piacok szerdán kilőttek a visszatáncolás hírére, de a jelenlegi, 10 százalékos alapvámok, illetve a Kínára kivetett gigantikus vám mellett megmaradhat a nyomás az amerikai és a globális gazdaságon is. Békés szerint az Egyesült Államokban a vámoknak egyértelmű áremelő és inflációnövelő hatása lesz, ráadásul az a kép, hogy Amerika egy önkényes, bullyingoló, rossz szándékú aktor, akkor is fennmaradna egy darabig, ha holnapra nulla százalékra mennének le a vámok.
Ráadásul a 10 százalékos vámcsökkentés elvben csak 90 napig él, addig lehet ajánlatokat tenni, és hogy mi jön utána, azt senki sem tudja, így a bizonytalanság is megmarad. „Az reális, hogy ezekkel a megállapodásokkal rövidtávon nyer Amerika, olyan engedményeket érhetnek el, amiket eddig nem tudtak, de középtávon mindenki azt a jövőt tervezi, melyben Amerikának kisebb szerep jut” – mondta erről Békés. Ráadásul lehet tudni, hogy a tárgyalásokon „minden az asztalon lesz”, azaz kereskedelempolitika mellett energetikai beruházásoktól az amerikai katonai védelem biztosításig minden felmerülhet majd, ami tovább bonyolítja a helyzetet.
A teljes cikk itt olvasható: https://444.hu/2025/04/10/rovidtavon-nyerhet-ezen-az-usa-de-kozeptavon-mindenki-azt-a-jovot-tervezi-melyben-amerikanak-kisebb-szerep-jut

2025

Ápr

22

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

31

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

Következő hónap >
a

2025

Ápr

22

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

31

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

1

2

3

4

Következő hónap >