hu / en

Tóth Gergő kiemelkedő tudományos munkájának elismeréseként Bárány Róbert Díjban részesült

HUN-REN-logo-horizontalis-kek-HU-JPG

 

Tudományos konferenciával egybekötött ünnepségen adták át a HUN-REN 2023. évi tudományos díjait, az ünnepi eseményt november 9-én tartották a Pesti Vigadóban.

Tóth Gergő, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója kiemelkedő tudományos munkájának elismeréseként Bárány Róbert díjat kapott.

 

Tóth Gergőnek a hálózatelemzés és az ökonometria módszereit ötvöző kutatásai középpontjában az ok-okozati kapcsolatok állnak. A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont egyik legdinamikusabban fejlődő kutatócsoportjának alapító tagja. A csoport vezetőjével, Lengyel Balázzsal eddig hat közös publikációjuk jelent meg nemzetközi folyóiratokban, emellett több további úttörő tanulmányon dolgoznak együtt a térbeli társas kapcsolathálózatok témakörében. Jelentős tudományos eredmény, hogy a szociális fragmentáció univerzális társadalmi jelenségét kizárólag magyarországi adatok felhasználásával bemutató elsőszerzős tanulmányát a rangos Nature Communications folyóirat közölte.

 

Gratulálunk kutatónknak!

Forrás: https://hun-ren.hu/hirek/

2024

Júl

15

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

Következő hónap >
a

2024

Júl

15

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

Következő hónap >