Szerző: Fazekas Károly
A cikk eredetileg a Qubiton jelent meg
„Előfeltételezéseid világra nyíló ablakok.
Tisztítsd meg őket időnként,
különben nem jön át rajtuk a fény”
(Alan Alda, 1980)
2020 júniusában az 52 éves, előrehaladott tüdőrákban szenvedő, saskatooni illetőségű Thomas Hartle végső elkeseredésében videóüzenetben fordult Patty Hajduhoz, Kanada egészségügyi miniszteréhez. Hartle a kanadai gyógyszer- és kábítószertörvény 56. pontjában meghatározott mentesség lehetőségére hivatkozva arra kérte a minisztert, hogy engedélyezze, hogy ő és három betegtársa rákbetegségük életvégi szakaszában lelki szenvedéseiket enyhítendő pszilocibin által támogatott pszichiátriai kezelésben részesüljenek.
A pszilocibin a varázsgombákból kivonható, de szintetikusan is előállítható pszichedelikus (tudatmódosító) szer, amelynek termesztését, előállítását, kereskedelmét, relaxációs vagy terápiás célú fogyasztását előbb 1967-ben az USA-ban, majd a hetvenes években a világ szinte minden országában betiltották. Az ENSZ 1971-es, a pszichedelikus szerekről rendelkező konvenciója a pszichedelikus vegyületeket az I. veszélyességi kategóriába sorolta. Ebbe a csoportba tartoznak azok a kábítószerek, amelyek súlyos egészségkárosodást és függőséget okoznak, használatuk egészségügyi és társadalmi problémákhoz vezet, és nincs elismert terápiás hatásuk. Európában és Észak-Amerikában ezeknek a szereknek még a tudományos kísérletekben való használatát is csak néhány kutatóhely számára engedélyezik a hatóságok, rendkívül szigorú protokollok betartatásával. 2020. augusztus 4-én Hartle-t és társait értesítették, hogy a miniszter jóváhagyta számukra a szer gyógyászati célú alkalmazását. Patty Hajdu 2020 októberéig tizenegy betegnek biztosított hasonló mentességet.
Bár a kanadai hatóság döntése jelentős visszhangot váltott ki a médiában, a kérelem pozitív elbírálása valójában várható volt. Az USA élelmiszer- és gyógyszerügyi hatósága, az FDA már 2019 márciusában jóváhagyta egy enyhe hatású pszichedelikus szer, az esketamin gyógyászati célú használatát. Az FDA ugyanebben az évben úttörő gyógymód státuszt adott három olyan kutatásnak, amelyek poszttraumás stresszben szenvedők MDMA (extasy), illetve súlyos depresszióban szenvedők pszilocibin által támogatott pszichiátriai kezelésének tesztelését végezték. Az úttörő gyógymód státuszt elnyert kísérleti kezelésekben olyan hatóanyagokat lehet alkalmazni, amelyeket gyógyszerként még nem engedélyezett az illetékes egészségügyi hatóság, de korábbi vizsgálatok már igazolták azok hatásosságát.
A pszilocibin használatának dekriminalizálása az Egyesült Államok jó néhány nagyvárosában már 2019-ben elkezdődött. Oregon államban 2020. november 6-án, az elnökválasztáshoz kapcsolódva népszavazást tartottak a szer termeléséről és felhasználásáról. A szavazók 56 százaléka igennel válaszolt arra a javaslatra, hogy az állam engedélyezze a pszilocibin termelését, kereskedelmét és gyógyászati felhasználását az arra akkreditált intézményekben, meghatározott felkészülési időszak után. A sikeres népszavazás után az állam törvényhozása elfogadta az Oregon Ballot Measure 109 kezdeményezést. Ennek alapján előírták a pszilocibin által támogatott pszichiátriai kezelésekre alkalmas központok létrehozását és a szükséges számú terapeuta kiképzését 2023-ig. A törvény attól az évtől kezdve engedélyezi a kezelések beindítását az akkreditált klinikai központokban.
A pszichedelikus szerekkel támogatott pszichoterápiák (Psychedelic-Assisted Psychotherapy, PAP) területén nem csupán Észak-Amerikában történtek jelentős változások az elmúlt években és különösképpen az elmúlt hónapokban. Az Európai Gyógyszerfelügyelet, az EMA 2010 óta számos kutatóközpont számára engedélyezte PAP terápiák tesztelését. A ClinicalTrials.gov nemzetközi orvostudományi adatbázisában a pszichedelikus szerek klinikai próbáira vonatkozó regisztrált kutatások száma 30-ról 299-re növekedett 2020 áprilisa és 2021 februárja között. A Nature beszámolója szerint a szerek gyógyászati felhasználását célzó engedélyezett klinikai tesztek száma a 2010-es években évente három-négy volt, míg 2020-ban ez a szám tizenhétre emelkedett, és 2021-ben már az első hónapban elérte a tizenkettőt:
Tekintélyes tudományos folyóiratokban, napilapokban, politikai magazinokban, tőzsdei, befektetői tájékoztatókban az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg olyan előrejelzések, amelyek azt valószínűsítették, hogy az amerikai és az európai hatóságok ötvenévi tiltás után egy-két éven belül engedélyezni fogják egyes pszichedelikus szerek terápiás használatát.
A lehetséges változás jelentőségét aligha lehet túlbecsülni: a tiltás által érintett országokban nem négy és nem tizenegy, hanem több tízmillió ember szenved olyan súlyos mentális betegségben, amelyre jelenleg nincs megfelelő gyógykezelés. Mindeközben hétről hétre újabb és újabb klinikai vizsgálati eredmények kerülnek nyilvánosságra a PAP terápiák várakozásokat felülmúló hatásosságáról.
Az események drámai felgyorsulásának 2020-ban négy fő tényezője volt:
- a tradicionális gyógyszeres és pszichiátriai kezelések alacsony hatásfoka bizonyos mentális zavarok (például: súlyos depresszió, kóros szorongás, poszttraumás stressz betegség, játékfüggőség, nikotinfüggőség, alkoholfüggőség, kábítószerfüggőség, anorexia nervosa) kezelésében;
- a pszichedelikus szerekkel támogatott pszichoterápiákra vonatkozó kutatások kiemelkedő sikerei a fenti betegségek kezelésében az utóbbi években;
- a koronavírus-járvány okozta súlyos mentális zavarok világméretű terjedése;
- a PAP terápiákban rejlő üzleti lehetőségek ekkor érték el a potenciális nagybefektetők ingerküszöbét.
A gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések korlátai
Az évtizedek óta tartó szakmai vitákból kimaradt külső szemlélő számára megdöbbentő, hogy milyen alacsony a betegek rendelkezésére álló terápiák hatékonysága a súlyos depresszió, a poszttraumás stresszes állapotok, különösképpen pedig a palliatív ápolásra szoruló betegek kóros szorongásának kezelésében. Miközben az elmúlt évtizedekben hatalmas, bár korántsem kielégítő fejlődés történt a krónikus betegségek okozta fizikai fájdalmak csillapításában, a társadalom mintha belefásult volna abba a tudatba, hogy nincsenek hatékony eszközeink a halálos betegségben élők vagy súlyos testi-lelki traumát elszenvedők lelki szenvedéseinek enyhítésére.
Jól érzékelteti ezt a palliatív ellátások helyzetét feltáró Lancet-jelentés, amelyet 2017-ben a Harvard Egyetemen megszervezett Lancet Commission on Global Access to Palliative Care and Pain Control nevű munkacsoport készített több száz, a palliatív ellátások területén dolgozó orvos bevonásával. A bizottság 15 csoportba sorolta a szóba jöhető ellátási formákat, és a kutatásba bevont szakemberek megbecsülték a különböző, palliatív ellátást igénylő betegségekhez tartozó szükséges ellátási idők átlagos hosszát. A fenti ábra a Lancet-jelentés módszertanát követve a 2018 évi magyarországi halálozási adatok alapján mutatja a palliatív ellátások becsült szerkezetét. Ezek szerint a kóros szorongással és a depresszióval kapcsolatos palliatív ellátásnak a megkérdezett szakértők által becsült ideje a teljes kumulált palliatív ellátási idő mindössze három százaléka. Ebbe a becsült ellátási időbe értelemszerűen a legtöbb esetben nem fér be más, mint nyugtatók, antidepresszánsok felírása, adagolása és egyes (ritka) esetekben a pszichiátriai tanácsadás. A területen dolgozó szakemberek jól tudják, a páciensek és hozzátartozóik pedig napról napra megtapasztalják, hogy az alkalmazott terápiák az esetek jelentős részében nem tudják megfelelően enyhíteni az érintettek lelki szenvedéseit.
De miért viseli el a társadalom ezt a nyilvánvaló tehetetlenséget? Az emberek döntő többsége, hacsak lehet, nem is foglalkozik az emberi élet véges voltából eredő kérdésekkel, azzal pedig végképp nem, hogy milyen lelki terheket jelent a szenvedésekkel, a halállal való szembenézés, és mit tehetünk ezek enyhítése, feloldása érdekében. Sokkal többet teszünk az élet végéhez kapcsolódó ismeretek komfortzónánkból való kirekesztése, mintsem az életvégi szakaszra való felkészülés érdekében. Hasonló vakság jellemző ránk a szenvedélybetegségek, a poszttraumás stressz okozta mentális betegségek területén. A pszichológia tanult tehetetlenségnek nevezi ezt a jelenséget, aminek következménye az is, hogy gyakran sem az életvégi szakaszba kerülők, sem családtagjaik nem tudnak és nem is próbálnak felkészülni az életnek erre a szakaszára. Jóllehet vannak olyan ismeretek, készségek, eszközök, amelyek birtokában életünknek ezt a szakaszát is kiegyensúlyozott lelkiállapotban, súlyos testi és lelki szenvedésektől mentesen élhetjük meg.
Az életvégi szakaszban jelentkező lelki szenvedések mértékének, az azok enyhítését célzó eljárások sikerességének mérésére nincsenek pontos felmérések. A probléma súlyát viszont jól érzékeltetik az USA Oregon államában 1997-ban érvénybe lépett „Death with Dignity Act” alkalmazása során gyűjtött adatok. Ez a törvény lehetővé teszi, a súlyos, nem enyhíthető fizikai vagy lelki szenvedéssel járó betegségben élők számára a kezelő orvos megfelelő jogi feltételek teljesülése esetén halálos adagban írjon fel bizonyos gyógyszereket. A betegeknek meg kell indokolniuk kérelmüket. Oregon állam Egészségügyi Minisztériumának legutolsó, 2019-ben készített beszámolója szerint a kérelmezők mindössze 25,6 százaléka említette a betegséggel járó fájdalomtól való félelmet; 91,7 százalékuk az autonómia elvesztésével, 90.5 százalékuk az élet élvezetére való képtelenséggel, 66.7 százalékuk az emberi méltóság elvesztésével kapcsolatos félelmét említette döntése indokai között.
A pszichedelikus terápiákra irányuló kutatások aranykora, tele és reneszánsza
Pszichedelikus szerek által támogatott terápiák alatt azt az eljárást értjük, amikor a páciens meghatározott mennyiségű pszichedelikus hatóanyagot kap, ennek hatására néhány órára megváltozott tudatállapotba kerül, és ennek hatására tartós, pozitív változás következik be állapotában. A terápia elengedhetetlen része a megfelelő kontextus (a set, a setting, a sitter és az integráció) biztosítása.
A set a terápiás gyakorlatban azt jelenti, hogy a pszichedelikus szerek gyógyító hatása nagymértékben függ az egyén várakozásaitól, felkészültségétől, intenciójától, lelki állapotától. A kívánt hatás érdekében magunknak is fel kell készülnünk; elvárásainknak, ismereteinknek összhangban kell lenniük a szerek várt pozitív hatásaival. A setting azt jelenti, hogy óriási jelentősége van annak, hogy a terápia milyen fizikai körülmények között ér bennünket. A várt pozitív hatás érdekében a klinikai gyakorlatban is biztosítani kell a nyugodt, esztétikus, „civil” környezetet. Gondoskodni kell a megfelelő világításról, a teljes nyugalomról, az inspiratív hanghatásokról, például az adott egyén ízlésének, preferenciáinak megfelelő háttérzenéről. A gyakran több órás terápia során a pszichedelikus szer hatása alatt lévő pácienst nem szabad magára hagyni. A hozzáértő terapeutának (sitternek) segítenie kell az adott személynek leginkább megfelelő set és setting kialakítását. A terapeuta részt vesz a páciens felkészülésében, folyamatos jelenlétével, tanácsaival, ha szükséges, beavatkozásával és a terápia során szerzett tapasztalatok közös feldolgozásával (integrálásával) maga is biztosítéka a terápia sikerének és a káros tapasztalások (bad tripek) elkerülésének.
A pszichedelikus szerek az idegsejtek szerotonin (5-2HTa) receptoraihoz kötődve hatnak az agy tudatállapotára. Az elmúlt évtizedek során hatalmas mennyiségű leírás született a szer hatására megváltozott tudatállapotban tapasztalt, gyakran misztikus élményekről és azok rövid és hosszú távú hatásairól is. Jelentős előrelépést jelentettek a tapasztalt jelenségeket kiváltó folyamatok megértésében az agyi komputertomográfiai vizsgálatok. Ezek vizuálisan is érzékelhetővé tették azt a folyamatot, amelynek során a szerek hatására fellazulnak az öntudat állapotára jellemző rögzült mintázatok, kapcsolatok, és a páciensek számára észlelhetővé válnak a tudat mélyének normál tudatállapotban elérhetetlen tartományai.
A pszichedelikus kutatások aranykora a múlt század 50-es, 60-as éveire esett. Ekkor Európa és Amerika neves kutatóintézeteiben több száz olyan kutatás folyt, amelynek eredményei az orvostudomány, a pszichiátria, a neurológia elismert, referált folyóirataiban jelentek meg. A kutatások általában kismintás vizsgálatok eredményein alapultak, és egyöntetűen alátámasztották a pszichedelikus szerek által támogatott pszichoterápiák erős és hosszantartó pozitív hatásait. Akkoriban nem álltak rendelkezésre a szükséges ismeretek és pénzügyi források a nagymintás, kettős vak klinikai próbák elkezdésére. A korabeli beszámolókat olvasva úgy tűnik, hogy a szerek terápiás hatásaival foglalkozó kutatók akkor még sem szükségét, sem lehetőségét nem látták ilyen kutatásoknak. Ennek ellenére az Amerikai Egészségügyi Intézet, az NHI csak az USA-ban több száz, a pszichedelikus szerek terápiás hatásaival foglalkozó kutatást finanszírozott. A terület referált szakfolyóirataiban több mint ezer publikáció született a témában. Az eredmények alapján sokaknak az volt az álláspontja, hogy a pszichedelikus szerek által támogatott terápiák már a 20. században új korszakot nyitnak a mentális problémák jelentős részének kezelésében. Az ötvenes években Magyarországon is folyt kísérletezés pszichedelikus szerekkel Szára István vezetésével az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben.
1970 után azonban néhány év alatt gyökeresen megváltozott a kutatások jogi és intézményi környezete. A pszichedelikus szereket a világ legtöbb országában, így Magyarországon is a legveszélyesebb kábítószerek közé sorolták, termelésüket, terjesztésüket és fogyasztásukat kriminalizálták. Az ok részben a pszichedelikus szerek (leginkább az LSD) rekreációs használatának viharos gyorsaságú terjedése volt az amerikai ellenkultúra világában. Ez a folyamat azt is eredményezte, hogy sok esetben olyanok és oly módon használtak pszichedelikus szereket, hogy azok hosszabb-rövidebb ideig tartó, esetenként súlyos egészségkárosodást okoztak. Az USA-ból kiinduló, világméretűvé terebélyesedő kriminalizálásnak mindazonáltal leginkább politikai, kultúrpolitikai okai voltak. Kétségtelen, hogy az USA-ban jelentős lökést adott a teljes tiltás eredményező politikai döntésnek a CIA szörnyű következményekhez vezető kutatási kezdeményezése (MKultra), amelynek során többek között pszichedelikus szerekkel is kísérleteztek hatékony vallatási módszerek kifejlesztése érdekében.
A pszichedelikus szerek használatának teljes kriminalizálását eredményező döntések során egymást erősítették a politikai és ideológiai motivációk. A szerek a drog elleni háború frontvonalába kerültek, annak ellenére, hogy számtalan tudományos elemzés szerint egyáltalán nem felelnek meg a kriminalizálásukat elrendelő dokumentumokban meghatározott kritériumoknak. Nem okoznak függőséget, megfelelő klinikai körülmények mellett alkalmazásuknak nincsenek komoly veszélyei, és nem elhanyagolható, ellenkezőleg: hatalmas terápiás hatással rendelkeznek. Ebben a politika, a jog és a közvélekedés által létrehozott „pszichedelikus télben” a szerekkel kapcsolatos kutatásokban korábban elért és szakfolyóiratokban is publikált tudományos eredmények szinte kitörlődtek a tudományos közösség kollektív emlékezetéből. Tudományos kutatóintézetekben, komoly reputációval rendelkező folyóiratokban sem kutatni, sem publikálni nem volt ildomos a témában. A szakfolyóiratok archívumai megőrizték ugyan az elért kutatási eredményeket, ezeket a digitális hozzáférés adta keresési lehetőségek tették évtizedekkel később széles körben kutathatóvá.
A szerek terápiás hatásaira irányuló legális, már a modern kutatási sztenderdeknek megfelelő kutatások a 90-es években indultak újra Észak-Amerikában és Európában, jórészt alapítványi forrásokból. Az első komoly kutatási programok többek között a Johns Hopkins Egyetemen, az Új-Mexikói Egyetemen, az Arizonai Egyetemen, és a New York Egyetemen indultak el a 2000-res években. A Johns Hopkins Egyetem keretében működő kutatóközpont, a Center for Psychedelic & Consciousness Research például 2000-ben kapott engedélyt pszichedelikus szerek hatásainak kutatására, és 2006-ban már mérföldkőnek számító publikációkat jelentetett meg kutatási eredményeiről. A központ 2006 óta több mint 60 referált folyóiratcikket publikált többek között a pszilocibin által támogatott terápiák hatásairól a nikotinfüggőség, az Alzheimer-kór, az anorexia nervosa és az, alkoholfüggőség területén. Európában mások mellett a Cambridge-i Egyetemen, a londoni Imperial College-ban, a Zürichi Egyetemen működő Heffter Kutató Intézetben és a Bázeli Egyetemen kezdődtek ezen a területen kutatások a 2010-es években. Ezek a kutatások egyöntetűen a pszichedelikus szerek által támogatott terápiák hatásosságát és alkalmazhatóságát támasztották alá.
A tapasztalatok szerint a kísérletek során biztosított támogató környezetben a pszilocibin jelentős és hosszan tartó hatással volt a résztvevők hangulatára, csökkentette szorongásaikat és olyan misztikus tapasztalásokhoz vezetett, amelyek tartós pozitív hatással voltak a résztvevők attitűdjeire, magatartására. Az eredményeknek olyan átütő erejük volt, hogy hamarosan az amerikai és európai kormányzati intézmények kezdtek el ezen a területen kutatásokat finanszírozni, azzal a nyílt céllal, hogy a klinikai teszteket az elvárásoknak megfelelően teljesítő terápiás eljárásokat a hivatalok engedélyezzék. Az eredményeket népszerűsítő írások, előadások tekintélyes, tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó magazinokban, műsorokban voltak olvashatók, hallhatók (New York Times, Guardian, Nature, New Yorker, NPR, TED). A pszichedelikus szerek reneszánsza kifejezés az évtized második felében vált egyre szélesebb körben elfogadottá; magyar nyelven Szummér Csabának, a Károly Gáspár Református Egyetem tanárának jelent meg két kitűnő könyve a témában 2015-ben és 2016-ban.
Az elmúlt években folytatott kutatások közös jellemzője, hogy szinte kizárólag a szerek terápiás hatásaira irányultak, és rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a szabályozó szervekkel való szoros együttműködésre és a transzparenciára. 2010 után már a gyógyszer-engedélyezési protokollokban meghatározott II-es fázisú klinikai vizsgálatok is elkezdődtek, amelyek alátámasztották a korábbi kutatások pozitív eredményeit. 2017-ben pedig az USA-ban elkezdődtek a pszilocibin által támogatott terápiák hatásosságát ellenőrző III. fázisú (nagy mintás, kontrollcsoportos, placebós, kettős vak) klinikai vizsgálatok. Az első vizsgálat eredményeit 2020-ban publikálták. 2019-ben és 2020-ban már a Lancetben, a Nature-ben, a JAMA Psychiatryban és más rangos folyóiratokban jelentek meg a szerek pozitív terápiás hatását alátámasztó klinikai kutatási eredmények. A cikkeknek olyan elementáris hatásuk volt, hogy a Lancet például több alkalommal szerkesztőségi állásfoglalásokat és kommentárokat közölt az eredmények értelmezéséről. A napjainkban érezhető felfokozott szakmai érdeklődést jól jelzi, hogy a JAMA Psychatry 2021. április 14-i online kiadásában megjelent tájékoztató szerint a folyóirat öt legolvasottabb cikke között van egy 2020-ban megjelent tanulmány a súlyos depressziós rendellenességek pszilocibin által támogatott terápiájáról.
2020. november 20-án a MAPS (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies) közhasznú vállalkozása bejelentette, hogy sikeresen befejezte a poszttraumás stressz- szindróma kezelésére alkalmazott, MDMA által támogatott pszichiátriai kezelések klinikai kipróbálásának III. fázisát. Bejelentették, hogy az eredmények alapján elindítottak egy következő III. fázisú klinikai próbát a szer hatásosságának bizonyítására. A MAPS közleménye szerint az eredmények alapján várható, hogy az FDA 2021-ben kiadja az engedélyt a szer klinikai használatára az Egyesült Államok területén. Ezzel nem csupán új gyógyszer, de új paradigmát jelentő terápia került be az orvostudomány fegyvertárába.
A PAP terápiák hatásmechanizmusa
De hogyan lehetséges, hogy a kutatásokban vizsgált néhány szer a pszichiátriai rendellenességek oly széles spektrumában bizonyul hatékonynak? „A merengő elme boldogtalan” – hangzik a témában elhíresült Science-cikk címe. Ez a boldogtalanság annál nagyobb eséllyel válik kórossá, minél több valós traumát él át az egyén vagy a közösség egy adott időszakban. A PAP kezelések során vizsgált kórképek közös vonása, hogy a betegek gondolkodásuk immanens részévé teszik az adott problémát. Nem képesek kiszabadulni az önvád, a félelem, a szorongás, az addikció, a magukkal vagy másokkal való elégedetlenség ördögi köreiből. Pszichedelikus szerekkel támogatott terápiák során, amiként azt a neurológiai képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok mutatják, a módosult tudatállapotban átélt intenzív tapasztalások képesek fölbontani ezeket a köröket. A páciens képes kitörni a repetitív gondolatok és cselekedetek csapdájából, és képes a rendkívül intenzív pszichedelikus élmények integrálása során saját elméjének asszociációs hálózatát. A képalkotó eljárásokkal folytatott kutatásoknak köszönhetően ma már nem csupán a szerek terápiás hatásait, hanem a hatásokat kiváltó neurológiai folyamatokat is dokumentálni lehet.
A pandémia hatása a lakosság mentális állapotára
A világban fokozódó bizonytalanság, a klímaváltozás, a migráció, a gyorsan növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek következményeitől való félelem, a politikai polarizáció nyomán eluralkodó gyűlölet és erőszak már a járvány előtt is növelte a mentális panaszokkal élők számát a világban. A járvánnyal járó stressz (kijárási korlátozások, munkanélküliség, a vállalkozások ellehetetlenülésének veszélye, a betegségtől való félelem, a gyász, a fájdalom naponta átélt élménye) tovább rontott ezen a helyzeten. Egy a Victoria Bridgland és társai által a Plos One 2021 január 11-i számában bemutatott kutatás alátámasztja, hogy a COVID-19 koronavírus-járvány traumatikus stresszeseményként értelmezhető, amely képes PTSD-szerű válaszok (szorongás, depresszió, pszichoszociális működési zavarok) kiváltására és egyéb kapcsolódó mentális problémák súlyosbítására. A mentális zavaroknak a járvány következtében kialakuló világméretű terjedésének ma már hatalmas irodalma van. Ráadásul a világ az elmúlt hónapokban szembesült azzal a ténnyel, hogy a koronavírus okozta betegségekből kigyógyultak jelentős része hosszan tartó mentális rendellenességekkel küszködik. Ebben a helyzetben különösképpen fontos, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a PAP terápiák fontos segítséget jelenthetnek a problémák leküzdésében. Az elmúlt hónapokban tehát világszerte egyszerre növekedett az igény a mentális betegségeket hatékonyan gyógyítani képes terápiákra, és ugyanebben az időben vált reális lehetőséggé új, hatékony terápiák alkalmazása.
A PAP terápiák széleskörű alkalmazásának realitása
Nem kétséges, hogy a PAP terápiák nagyon munka- és tudásintenzív, költséges ellátások. A közgazdász természetes reakciója egy hasonló probléma felmerülése esetén nem is lehet más, mint az, hogy mérni és mérlegelni kell a szükséges befektetéseket és a várható hozamokat. Ma már készültek ilyen költséghatékonysági elemzések a PAP terápiák hatékonyságáról, jóllehet a beavatkozások hozamai ezen a téren nem könnyen kalkulálhatók. Azokban az országokban, ahol rendelkezésre állnak a járvány hatásaira vonatkozó egyedi adatbázisok, lehetséges, hogy követéses vizsgálatokkal megmérjük a kezelések nyomán elért, életminőséggel korrigált töb
