Pannon Egyetemi Kiadó – MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2010.
A könyv a privatizációt a posztszocialista rendszerváltás kontextusában tárgyalja. A szerző által kidolgozott új modell a szocialista vállalatok tulajdonosi-irányítási rendszerét, illetve ezen vállalatok privatizációját három szereplővel írja le. Az első szereplő az országot irányító pártállam vezére, a totalitárius vezető, illetve 1990 után a kancellári hatalommal rendelkező pártelnök-miniszterelnök. A második szereplő a (párt)állami bürokrácia, a harmadik a vállalati menedzsment.
A privatizációs tranzakciók végrehajtásában, illetve a folyamatok utólagos elemzésében a nehézségek nem a bonyolultságból, hanem az összefüggések szerteágazó voltából adódnak. A bőséges terjedelemnek ez a legfőbb oka. Mivel a gazdaság alapvető termelőeszközeiről van szó, minden esetben sokféle érdek, szabályrendszer és szervezet érintettsége merül fel. Ezeket is meg kell érteni, ha értékelni akarjuk, hogy mi miért történt, és történhetett-e volna lényegesen másképpen.
Három évtized munkája van ebben a monográfiában. A szerző kezdetektől változatlan, mély meggyőződése, hogy a rendszerváltás körülményei között a központilag vezényelt, gyors magánosításnak nem volt alternatívája. Ennek hiányában az állami vagyont ellenőrizetlen körülmények között – aki bírja, marja alapon – széthordták volna. Ezt a kényszert a III. Magyar Köztársaság első, szabadon választott kormánya felismerte, pontosabban szólva elfogadta a rendszerváltás előtti reform-közgazdász nemzedék helyzetértékelését, és ennek nyomán alapjában véve helyes utat választott a privatizáció módszereit illetően is.
A privatizációs tranzakciók végrehajtásában, illetve a folyamatok utólagos elemzésében a nehézségek nem a bonyolultságból, hanem az összefüggések szerteágazó voltából adódnak. A bőséges terjedelemnek ez a legfőbb oka. Mivel a gazdaság alapvető termelőeszközeiről van szó, minden esetben sokféle érdek, szabályrendszer és szervezet érintettsége merül fel. Ezeket is meg kell érteni, ha értékelni akarjuk, hogy mi miért történt, és történhetett-e volna lényegesen másképpen.
Három évtized munkája van ebben a monográfiában. A szerző kezdetektől változatlan, mély meggyőződése, hogy a rendszerváltás körülményei között a központilag vezényelt, gyors magánosításnak nem volt alternatívája. Ennek hiányában az állami vagyont ellenőrizetlen körülmények között – aki bírja, marja alapon – széthordták volna. Ezt a kényszert a III. Magyar Köztársaság első, szabadon választott kormánya felismerte, pontosabban szólva elfogadta a rendszerváltás előtti reform-közgazdász nemzedék helyzetértékelését, és ennek nyomán alapjában véve helyes utat választott a privatizáció módszereit illetően is.
