A hazai bérstatisztikák közötti feszültségekről
– nemzetközi összehasonlításban
Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólió.hu-n 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek?
Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel. A termelékenység mellett az úgynevezett szuperbruttó, a bruttó és a nettó bérek alakulását vizsgálva bemutatom, hogy Magyarországon szokatlanul élesen váltak el a nemzeti számláknak (NSZ) a termelékenységre és a nemzetgazdasági bruttó keresetek alakulására vonatkozó mutatói a munkaügyi (kereseti) statisztika (IMS) bruttó és nettó bérek alakulására vonatkozó jelzéseitől. Ha elfogadjuk, hogy az NSZ jól méri a nemzetgazdasági termelékenység dinamikáját, nem hihetjük, hogy az IMS-adatok jól tükrözik a nemzetgazdasági bérdinamikát. A fajlagos bérköltség és az infláció mutatóinak összehasonlítása alátámasztja a KSH szakértőinek azt a megállapítását, hogy az IMS túlbecsüli a bruttó bérek nemzetgazdasági szintű emelkedését, ám ennek a nemzetgazdasági nettó béralakulást érintő következményeit is indokolt végiggondolni. Emellett, a KSH kétféle bérstatisztikája közötti eltérést részben magyarázó tényező, a „fehéredés” becslését tekintve is okkal várnak el transzparenciát az adatok felhasználói.[1]
Több szemponttal is szeretném kiegészíteni a bérstatisztikákról folyó eszmecserében eddig elhangzottakat. Egyrészt igyekszem nemzetközi kontextusba helyezni a magyarországi mutatókat, amiből kiderül, hogy extrém eltérések mutatkoznak az alternatív forrásokból származó hazai béradatok között. Másrészt az infláció és a fajlagos bérköltség-alakulás alapján is vizsgálom az alternatív bérstatisztikák jelzéseinek plauzibilitását, amiből kiderül, hogy nemzetgazdasági szinten a bérek nem emelkedhettek a munkaügyi statisztika jelezte mértékben. Végül arra a mindeddig mellőzött problémára hívom fel a figyelmet, hogy amennyiben a munkaügyi statisztika felülbecsli a nemzetgazdasági bruttó béremelkedés mértékét, akkor a KSH ugyanezen a statisztikán alapuló hivatalos nettó bérindexe is nyilván felülbecsli a gazdadaság egészére érvényes nettó béremelkedést. Egy nemzetgazdasági nettó bérmutató közzétételét a bérfolyamatokat illető tisztánlátás igénye mellett a kezdőnyugdíjak valorizálásának jelenlegi módszere is indokolja.
Mivel elemzésem elsősorban az alternatív forrásokból származó bérstatisztikák összehasonlítására és plauzibilitásuk vizsgálatára irányul, csak érintek egy közgazdasági szempontból figyelmet érdemlő jelenséget: több körülmény együttállása folytán, évekig fenntarthatónak bizonyult az a „magyar modell”, amelyben a dolgozói reálbér-emelkedésnek a termelői reálbérköltségét jóval meghaladó mértéke a foglalkoztatás adóterhének mérséklésén és a fogyasztás árindexének a termelésétől jelentős lemaradásán alapult. Tartósan azonban e konstrukció egyik eleme sem fenntartható, teljesen függetlenül attól, hogy a munkaügyi statisztika vagy a nemzeti számlák béradataira támaszkodunk.
Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, mivel az évtized egészét jellemző folyamatokat jobbnak láttam a 2020. évi termelékenység-csökkenés, valamint a teljes, illetve részmunkaidőben foglalkoztattak közötti átrendeződés hatása nélkül vizsgálni. Írásom befejezésekor jelent meg Dedák István ugyanerről a témáról szóló cikke a Közgazdasági Szemlében, amely csak érinti a nettó bérek alakulását, de a kétféle bérstatisztikát illető mondandónk nagyon közel áll egymáshoz.
Írásom négy részből áll. Az alább olvasható expozícióban bemutatom, hogy egy egyszerűnek látszó kérdésre – hogyan alakultak a hazai bérek a GDP-vel összehasonlítva a 2010-es években – két merőben ellentétes választ adható attól függően, hogy a bérekre vonatkozó adatforrások közül melyikre támaszkodunk.
A második részben először a fogalmakat tisztázom, és az adatforrásokat ismertetem, majd arról adok képet, hogy a 2010-es években Magyarországot a többi visegrádi országhoz viszonyítva mind a termelés és a termelékenység, mind pedig a különböző bérmutatók alakulását tekintve sajátos mintázat jellemezte. A nemzetközi összehasonlítás két hazai feszültségre hívja fel a figyelmet: egyrészt a termelékenység és a keresetstatisztika szerinti bérdinamika, másrészt ez utóbbi és a nemzeti számlák jelezte bérdinamika között a többi országban tapasztaltnál lényegesen nagyobb eltérés mutatkozik.
A harmadik részben először hazai makrogazdasági, majd nemzetközi összehasonlítások alapján mutatom be, hogy a hazai keresetstatisztika (IMS) mutatói nem vetíthetők ki nemzetgazdasági szintre, mert ebből – a fajlagos bérköltségek és a bérhányad alakulását tekintve – teljesen hihetetlen eredmények adódnának. Ezt figyelembe véve, többféle feltevés alapján adok becslést a nemezgazdasági nettó bér szintjére és változására. A KSH hivatalos nettó bérindexe jóval meghaladja azt a tartományt, amelyben az általam becsült nettó bérváltozás mutatói elhelyezkednek.
A negyedik részben áttekintem az IMS és az NSZ bérmutatói közötti – szélesebb Európai összehasonlításban kifejezetten szélsőséges – eltérés eddig felmerült magyarázatait, és néhány ajánlással fordulok a KSH statisztikusaihoz.
⮚ Tovább a teljes szövegre.
[1] Írásom a Munkaerőpiaci Tükör 2020 című kötethez készített, a termelékenységről és a bérekről szóló, két szerzőtársammal közös íráshoz való hozzájárulásomra támaszkodik, és közvetlenül kapcsolódik a béralakulásról Dedák István írása nyomán újraindult eszmecseréhez, amelyben a Pénzügyminisztérium, valamint a KSH vezető szakértői is kifejtették megfontolásaikat. Az írás a portfolio.hu-n is megjelenik.
