hu / en

Másfél év pandémia Magyarországon: Mérséklődő különbségek a regionális és korspecifikus többlethalandóságban

placeholder.png

A koronavírus-járvány első másfél évében 28,4 ezer fővel többen haltak meg Magyarországon, mint ahányan elhunytak volna ebben az időszakban a járvány nélkül. Az így mért többlethalandóság 1,7 ezerrel alacsonyabb, mint a koronavírus áldozataira vonatkozó hivatalos statisztika. Ez részben azzal magyarázható, hogy a koronavírus elleni védekezésnek köszönhetően elmaradt az influenzajárvány, ami korábban átlagosan évente 3 ezer ember halálát okozta. A második hullámhoz képest a harmadik hullámban csökkentek a többlethalandóságban mért különbségek mind a korcsoportok, mind a régiók között. Az előbbi esetében részben az oltási sorrendnek, illetve az elmaradt influenzának köszönhető, hogy jelentősen csökkent a 75 éves és annál idősebbek többlethalálozási rátája, miközben a 40-74 éves korosztályé kissé emelkedett. A régiók közül Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legnagyobb a többlethalandóság, a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarországon pedig a legalacsonyabb az országban. A férfiak többlethalandósági rátája a vizsgált másfél év egészében majdnem minden korcsoportban közel kétszer nagyobb volt mint a nőké.

2024

Okt

14

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

Következő hónap >
a

2024

Okt

14

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

Következő hónap >