hu / en

KTI KIADVÁNY

Egyéb

Szövetkezetek az élelmiszer-gazdaságban

Szabó G. Gábor

Gondolatok az ún. előmozdító típusú szövetkezés gazdasági lényegéről és integrációs jelentőségéről.

Agroinform Kiadó, 2011

A mezőgazdasági szövetkezetek fogalmának, gazdasági lényegének és elő­mozdítási szerepének meghatározásában nagy hasonlóságot mutatnak a könyvben vizsgált különböző felfogások, melyek egy kialakuló új magyar szövetkezeti rendszer számára elméleti szempontból legalábbis alternatívát jelenthetnek.
A könyv 3800,- Ft + postaköltség áron megrendelhető a kiadótól.

2011

A magyar privatizáció enciklopédiája

Mihályi Péter

Pannon Egyetemi Kiadó – MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2010.
A könyv a privatizációt a posztszocialista rendszerváltás kontextusában tárgyalja. A szerző által kidolgozott új modell a szocialista vállalatok tulajdonosi-irányítási rendszerét, illetve ezen vállalatok privatizációját  három szereplővel írja le.  Az első szereplő az országot irányító pártállam vezére, a totalitárius vezető, illetve 1990 után a kancellári hatalommal rendelkező pártelnök-miniszterelnök. A második szereplő a (párt)állami bürokrácia, a harmadik a vállalati menedzsment.
A privatizációs tranzakciók végrehajtásában, illetve a folyamatok utólagos elemzésében a nehézségek nem a bonyolultságból, hanem az összefüggések szerteágazó voltából adódnak. A bőséges terjedelemnek ez a legfőbb oka.  Mivel a gazdaság alapvető termelőeszközeiről van szó, minden esetben sokféle érdek, szabályrendszer és szervezet érintettsége merül fel.  Ezeket is meg kell érteni, ha értékelni akarjuk, hogy mi miért történt, és történhetett-e volna lényegesen másképpen.
Három évtized munkája van ebben a monográfiában.  A szerző kezdetektől változatlan, mély meggyőződése, hogy a rendszerváltás körülményei között a központilag vezényelt, gyors magánosításnak nem volt alternatívája. Ennek hiányában az állami vagyont ellenőrizetlen körülmények között – aki bírja, marja alapon – széthordták volna.  Ezt a kényszert a III. Magyar Köztársaság első, szabadon választott kormánya felismerte, pontosabban szólva elfogadta a rendszerváltás előtti reform-közgazdász nemzedék helyzetértékelését, és ennek nyomán alapjában véve helyes utat választott a privatizáció módszereit illetően is.

Tartalom

Tartalomjegyzék
Záró fejezet: A privatizáció értékelése

Megrendelés:
Pannon Egyetem Veszprém Könyváruház
I-II. kötet ára: 18 000,- Ft

Könyvbemutató
időpontja: 2010. szeptember 29. 14:00
helyszíne: a Magyar Országos Levéltár főépületének díszterme (Budapest, I. Bécsi kapu tér 2-4.)
Meghívó

2010

….és a 49 méteres rövidhullámon. Kemény István jegyzetei a Szabad Európa Rádióban 1980-1990

Kemény István (1925–2008), a magyar szociológia egyik legnagyobb alakja 1977-ben megelégelte a kutatómunkáját és magánéletét ellehetetlenítő hatósági zaklatást, és elhagyta Magyarországot. Másfél évtizedes párizsi emigrációja idején heti rendszerességgel jelentkezett a Szabad Európa Rádióban rövid jegyzeteivel. A SZER müncheni központjában legépelt jegyzetek nagy része eltűnt, a hanganyagnak csak kisebb része lelhető fel a Széchényi Könyvtárban, de szerencsére fennmaradtak a géppel vagy kézzel írt eredeti szövegek. E kötet az 1980 és 1990 között elhangzott műsorokból tartalmaz válogatást. A Magyarországgal és a határon túli magyarokkal, az ország helyzetét közvetlenül érintő külföldi eseményekkel, a kor szellemi áramlataival foglalkozó „egypercesek” élőben idézik meg a rendszerváltás felé tartó országot, az államszocializmus végnapjait, egy új politikai-gazdasági rendszer megszületését.

Tartalom

Tartalom
Megrendelés:
Osiris Kiadó
A kötet ára: 2 980,- Ft

A kötet megjelenését támogatta a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága.

2010

Kincses Kolozsvár – ma

Réti Tamás

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2010.

A tanulmánykötet Kolozsvár és Kolozs megye gazdasági viszonyait és a régió átalakulását vizsgálja. Kolozsvár gazdasági fellendülése 2004 után érzékelhető, mert a korábbi városvezetés korlátozta a külföldi tőkebefektetések beáramlását. Azóta a város és környezete gyors és nagyarányú fejlődésen ment keresztül. A várost 2008-ban már „új technopolisként” kezdték emlegetni, ami a kutatásra-fejlesztésre szánt jelentős tőkebeáramlásnak köszönhető. A megye fejlettsége egy főre jutó GDP-ben mérve nagyobb, mint az országos átlag, hasonlóan kedvezőbb az infrastruktúra helyzete. Kolozsvár versenyhelyzetét előnyössé teszi földrajzi fekvése, az iparon belül a magas technológiájú ágazatok viszonylag nagy súlya, valamint egyetemi város lévén, a magasan képzett munkaerővel való ellátottsága. A kolozsvári metropolisz övezet 2008-ban jött létre. A regionális fejlesztési társulásba Kolozsvár, a megyei önkormányzat és tizenhét község lépett be azzal a céllal, hogy pótlólagos beruházási forrásokhoz jussanak és közösen fejlesszék az infrastruktúrát. A 2008-2009-es gazdasági válság a pénzügyi és kereskedelmi szektort, az építőipart és számos ipari ágazatot érintett. Nőtt a munkanélküliség, a fejlesztések lelassultak, de nem álltak meg. Azóta a válságból történő kibontakozás megindult. Kolozsvár gyors fejlődése jó példája annak, hogy a város és környezete képes kihasználni gazdasági adottságait és Erdély gazdasági központjává fejlődhet. Mindez kedvező hatással lehet a határ menti gazdasági integrálódásra.

2010

KÖLLŐ JÁNOS: A PÁLYA SZÉLÉN

Iskolázatlan munkanélküliek a posztszocialista gazdaságban

A rendszerváltás után a nyolc osztályt vagy azt sem végzett népesség foglalkoztatása rendkívül alacsony szintre süllyedt a visegrádi országokban. Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia és Csehország az utolsó öt helyet foglalják el az EU-tagországok rangsorában a képzetlenek foglalkoztatási aránya alapján. A könyv ezt a példátlan mértékű kiszorulási folyamatot mutatja be, vitába szállva azokkal a nézetekkel, amelyek a jelenséget magyar sajátosságnak, romaproblémának vagy statisztikai látszatnak gondolják, és a képzetlen munkanélkülieket „foglalkoztathatatlannak” tekintik. A könyv alapos empirikus elemzések eredményeire támaszkodva érvel amellett, hogy alkalmasan megválasztott foglalkoztatáspolitikai eszközökkel meggátolható a társadalom végzetes kettészakadása.

Tartalom

Előszó
I. rész: A peremre szorulás mértéke és formái


1. Az alapvető tények


2. A kiszorulás lépcsői


3. Vélekedések a kiszorulás természetéről és okairól


II. rész: Magyarázatkísérletek


4. Átmeneti egyenlőtlenségek a gazdasági


rendszerváltás időszakában – a gazdaságpolitikai választások szerepe


(társszerző: Simonovits András)


5. Kiszorulás az írás-olvasást igénylő munkahelyekről


6. A képzetlen munkaerő kínálatáról


III. rész: Foglalkoztatáspolitikát vagy szegénypolitikát?


7. A minimálbér-emelések tanulságai


8. A segélyszigorítások kudarcai


9. Foglalkoztatáspolitikai vázlat


Hivatkozások


Ábrák, táblázatok jegyzéke


Függelék

A könyv 2980,- Ft-os áron kapható a könyvesboltokban.

2009

ZÖLD KÖNYV A MAGYAR KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSÁÉRT

Fazekas Károly, Köllő János, Varga Júlia

Magyarország oktatási rendszere hosszú időn keresztül viszonylag jól teljesített, egyes korszakokban és egyes területeken nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő eredményeket mutatott fel. A folyamatos romlást, a lassú leszakadást nem jelezték látványos megrázkódtatások. Mára azonban a problémák olyan tömege halmozódott fel, amelyekkel feltétlenül foglalkozni kell.

Az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal (OKA) tagjait az a meggyőződés vezette, hogy az iskolarendszer nem újulhat meg egymástól elszigetelt reformkezdeményezések révén, hogy az oktatás nemzeti ügy, amelynek fejlesztését ki kell vonni a napi politika erőteréből, és hogy halaszthatatlan feladat az új folyamatok elindítása.

2009

KALEIDOSZKÓP – Versenyhelyzet Magyarországon 2007-ben

Laki Mihály, Voszka Éva

A tanulmánykötet megjelentetésének célja az aktuális magyar versenyhelyzet kritikai leírása, empirikus megközelítéssel. A szerzők abból az előfeltevésből indultak ki, hogy a tisztességes piaci verseny közérdek, de érvényre jutását sok ellenható erő, magatartásminta és döntési módszer korlátozza. A kiadvány feltárja a versenypiac mozgatórugóit és törvényszerűségeit a szakmai és a szélesebb közvélemény számára. A tanulmányok megírását és a kötet megjelenését a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatása tette lehetővé.

Tartalom

Bevezető
1. Körkép a magyarországi versenyhelyzetről (Laki Mihály-Voszka Éva)
2. Autópálya-építés és verseny (Csillag István)
3. Gyógyszerpiaci fejlemények 2007-ben – a gyógyszer-gazdaságossági törvény és a transzparenciaelv hatásai a versenyre (Antalóczy Katalin – Halász György Imre)
4. A magyar villamosenergia-piac helyzetképe 2008 elején (Szolnoki Pálma-Takácsné Tóth Borbála)
5. Verseny a felsőoktatásban? Az állami ösztönzés, finanszírozás és irányítás változásainak hatása az egyetemi és főiskolai stratégiákra, a hallgatók orientációjára (Varga Júlia)
6. Versenyhelyzet és liberalizáció a postai szolgáltatások piacán (Kardos Péter)

 

2008

A kereskedelem koncentrációja

Juhász Anikó, Seres Antal, Stauder Márta

A kötet célja a kereskedelmi koncentráció módszertanának, tendenciáinak és néhány hatásterületének elemzése.
A kereskedelmi koncentráció módszertana a szakirodalomban elhanyagolt területnek számít. Ez a helyzet a folyamat és hatásai nem kellő ismeretének és téves következtetések levonásának veszélyét hordozza magában. A könyv próbálkozás a kereskedelmi koncentráció módszertanának elemzésére és rendszerezésére annak érdekében, hogy hozzájáruljon a módszertan fejlesztéséhez.
A koncentráció általános tendencia, amely a nagyméretű kereskedelem pozíciójának megerősödéséhez vezetett szinte mindenütt a fejlett világban és felszínre hozta a konfliktusokat a nagy és a kis vállalati, bolti méret között. Különösen a mikro-vállalkozások és a kisboltok vannak nehéz helyzetben.
A koncentrációnak a mikro-vállalkozásokra, kisboltokra gyakorolt hatása a magyar kereskedelemnek is az egyik hosszú távú problémáját jelenti. Hogyan tudnak alkalmazkodni, melyek lehetnek a jövőbeni funkcióik, továbbá mi lehet az állam és az önkormányzatok szerepe? A kötet hozzá kíván járulni e kérdések megválaszolásához.A kötet első fejezete a módszertant elemzi. Elsőként a kereskedelem és a kereskedelmi koncentráció fogalmával, majd a koncentráció, a vállalati és bolti szervezetek, továbbá a koncentráció vizsgálatok osztályozásával foglalkozik. Ezt követően az elemzési eszközöket mutatja be.
A második fejezet a kereskedelmi koncentráció külföldi tendenciáit elemzi. Vizsgálja a globális tendenciákat, továbbá az Európai Unió, az Egyesült Államok, Németország és Ausztria kereskedelmét, majd áttekintést ad a versenyelemzési és piacszerkezeti vizsgálatokról, továbbá a koncentráció néhány hatásterületéről.
A harmadik fejezet először a magyar kereskedelem vállalati, a bolthálózati és a települési koncentrációjának tendenciáit vizsgálja. Ezt követően foglalkozik a magyar kereskedelmi kisvállalkozások, kisboltok helyzetével és jövőjével.

Egyéb információ

Juhász Anikó, Seres Antal, Stauder Márta:
A kereskedelem koncentrációja

Letöltés: pdf
Gazdálkodás című folyóiratban megjelent könyvismertetés

2008

Piacok, globalizáció, harmadik út

Megjelent a ‘Piacok, globalizáció, harmadik út – Lányi Kamilla válogatott tanulmányai’ című emlékkötet Kovács János Mátyás bevezető tanulmányával. A kötetben Lányi Kamilla legfontosabb – 1948 és 2002 közötti – írásaiból válogattak a szerzők. Kiadó: KOPINT – DATORG Zrt. A Kötet kiadását támogatta az MTA KTI. Kapható a Líra és Lant Fókusz könyváruházaiban, valamint az MTA KTI könyvtárában is, Bálint Évánál (balinte@econ.core.hu és 06 1 309 2649). A könyv ára: 500 Ft.

2007