A Munkaerőpiaci Tükör évkönyvsorozat 2006. évi kötetének bevezető tanulmánya a munkapiaci aktivitás, valamint a bérek és a területi különbségek magyarországi alakulását foglalja össze a 2005-ös évre vonatkozóan. A Közelkép c. rész nyolc tanulmánya szorosan illeszkedik a Tükör-sorozat első kötetéhez, amely 2000-ben a magyar szakirodalomban lényegében elsőként adott átfogó képet a rendszerváltozás utáni magyarországi béralakulásról. Az idei kötet az azóta született eredményeket mutatja be, köztük olyan, nagy horderejű kérdéseket vizsgálva, mint a vállalatok közötti bérkülönbségek dinamikája, a közszféra és a magánszféra bérviszonyainak kapcsolata, a regionális kereseti és bérköltség-különbségek, a diplomák munkapiaci értéke (beszélhetünk-e diplomás túlképzésről), a pályakezdő diplomások, a közoktatásban dolgozók keresetének változása, a férfi-női kereseti különbségek alakulása. A kötet harmadik egysége a munkapiac jogszabályi és intézményi környezetének változásait prezentálja, az aktuális szabályok áttekinthető bemutatására helyezve a hangsúlyt; fókuszában ezúttal a munkanélküliek ellátása és az aktív munkapiaci politika áll. A kötetet részletes statisztikai blokk, valamint a témába vágó legújabb szakirodalmat felvonultató bibliográfia zárja.

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2006
Fazekas Károly és Kézdi Gábor
Tartalom
A könyv letölthető egy file-ként pdf-ben vagy fejezetenként:
TartalomElőszóMunkapiaci trendek Magyarországon, 2005Közelkép: Bérek, keresetek, jövedelmekA munkaerőpiac jogszabályi és intézményi környezeteStatisztikai adatok Munkapiaci kutatások. Válogatott bibliográfiaFüggelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke
Egyéb információ
A könyv korlátozott számban megrendelhető:
Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu
2006