Gelei Anna 1962-1991-ben volt az MTA Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa. A vele készült életút interjúból Az érdeklődő (fiatal és öreg) olvasó nemcsak az elődök – egy feltörekvő zsidó polgári család – sorsát, majd 1944–1945-ben szinte teljes kiirtását, de a túlélő kiskamasz Panni és öccse szerencsés túlélése történetét is megismerheti. Már itt megjelennek Panni életvezetési és jellembeli erényei: a bátorság, a tudásvágy, a szociális érzékenység és a gyors döntésképesség. Alig 14 évesen falujáró aktivista, fiatal értelmiségiek hallgatója-csodálója. Nagy csalódás – elvesztegetett idő – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen eltöltött négy év. Az ott felhalmozódó tudáshiányt –a Rákosi-rendszerbeli Központi Statisztikai Hivatalban (könyvtárában, fakultatív tanfolyamain) tudta részben pótolni. Itt élte át cselekvő résztvevőként az 1956-os forradalmat és azt követő ellenállást, az elnyomás rendszerének összeomlását, majd az életét és karrierjét megnyomorító visszaépülését. Megismerhetjük a rendszerhez hű munkahelyi vezetőknek a forradalom utáni értelmiségi ellenállásban részt vevő, nem marxista, pártonkívüli Pannit támogató gesztusairól. Ez magyarázza, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa lett, majd Ford-ösztöndíjasként az Egyesült Államokban elsajátíthatta a standard nyugati tudományos kutatás módszereit és szemléletét. Már ekkor kutatta a fejlődő országok felzárkózásának feltételeit, ezt folytatta a „terepen”, Peruban, ahol egyetemi oktatóként egyszerre tanulta és tanította a modern makroökonómiát. Kényszerű hazatérése után megvédte kandidátusi értekezését, két fontos könyve jelent meg, ám már nem érezte jól magát a Közgazdaságtudományi Intézetben, s az 1989-es rendszerváltozás után tanácsadó céget alapított, elhagyta a tudományos pályát.

Kornai János – a 90-ik születésnapjához kapcsolódó események részeként – 2018. március 22-én és április 12-én előadást tartott a Közgazdaságtudományi Intézet 1990 előtti történetéről, a most megjelent kötet a két előadáson elhangzottak szerkesztett változata.
“Előadásomat az intézet 1954. decemberi alapításával kezdem, és eljutok először 1956. október 23-áig, a forradalom kitöréséig. Utána a forradalom napjait, a forradalom leverését fogom tárgyalni, majd a Kádár-korszaknak az első, különösen súlyos repressziókkal, intézkedésekkel kísért periódusáról beszélek. Itt, körülbelül 1962–1963-nál hagyom abba ma. A második előadás 1963-ban kezdődik, és eljutok majd az 1989-es rendszerváltás kezdetéig. A hangsúlyt arra helyezem, hogy egy értelmiségi centrum – a Közgazdaságtudományi Intézet – hogyan viselkedett, mi történt ebben a centrumban a történelem viharában. Tárgyilagos kívánok lenni, bár személyes emlékeim nyilván befolyásolnak.”

A mezőgazdasági árak elemzése az agrárközgazdaságtan főáramának régi témája. A könyv hét fejezetében négy nagyobb kérdéskört veszünk szemügyre. Az első nagyobb téma a kereskedelmi árrés és a vertikális ártranszmisszió kérdése. A kérdést úgy fogalmazhatjuk meg, hogy vajon a termelői árak csökkenése/növekedése milyen mértékben és gyorsan jelenik meg a fogyasztói árak csökkenésében/növekedésében. A második kérdéskör a horizontális ártranszmisszió. Az árak nyilvánvalóan nemcsak az élelmiszerlánc különböző szintjei között változhatnak, hanem térben is. Ezek az árváltozások jó indikátorai, hogy a piacok mennyire integráltak térben, ami nem csak országon belül fontos kérdés, hanem országok között is – különösen, ha az adott országok egy nagyobb gazdasági integráció részei, mint például az Európai Unió. Feltételezhetjük, hogy a mélyebb gazdasági integráció a piacok magasabb fokú térbeli integráltságához vezethetnek. Harmadik kutatási témánk a fogyasztási cikkek, benne az élelmiszerek árképzésének – a kiskereskedelmi láncok térhódítását követő – jelentős változásához kapcsolódik. A közgazdaságtan számos egymással versengő elméletet dolgozott ki az árleszállítások magyarázatára, a kötetben a tejtermékek példáján teszteljük a leértékelések elméleteinek előrejelzéseit. Negyedik témakörünk a mezőgazdasági árak makroszintű vizsgálata. A mezőgazdasági árak elemzése általában mikro-, termék- vagy piacszintű vizsgálat. A mezőgazdasági árak általános színvonalát azonban a makrogazdasági tényezők határozzák meg döntően. Bemutatjuk, hogy milyen makrogazdasági tényezők határozzák meg a mezőgazdasági árakat Magyarországon, illetve miként befolyásolja a monetáris politika Szlovéniában a mezőgazdasági árakat.

A kormányzat világszerte jelentős szerepet játszik a felsőoktatás finanszírozásában, ugyanakkor a legtöbb országban maguk a fogyasztók (az oktatás egyéni hozamait élvező hallgatók), illetve családjuk is jelentős mértékben hozzájárulnak a képzés költségeihez a tandíjakon és egyéb díjakon keresztül. Emellett bizonyos mértékig más magánforrások bevonására is lehetőség nyílik. A kormányzati támogatások aránya a szektor bevételeiben országonként és időszakonként nagyon változó lehet: számos országban, ahol korábban túlnyomórészt a kormányzat finanszírozta a felsőfokú képzést, átalakul a költségmegosztás, növekszik a magánforrások súlya. Kötetünkben elsősorban a felsőoktatási költségmegosztás és a felsőoktatáshoz való hozzáférés közti bonyolult kapcsolatrendszerrel foglalkozunk. Az első részben az elméleti modellek és a  nagyrészt amerikai empirikus kutatások alapján vizsgáljuk, hogyan hat a magánforrások (főleg a tandíjak) növekedése a hallgatói viselkedésre, a felsőoktatás iránti keresletre és a részvétel nyitottságára. Külön figyelmet fordítunk arra, hogy a hallgatói támogatások, illetve a tandíjak halasztott fizetését lehetővé tevő rendszerek mennyire segítik a hozzáférést, továbbá a diákhitel- és támogatási rendszer különböző elemei hogyan érintik a hallgatók különféle csoportjait: melyek azok a rétegek, csoportok, melyekből származó hallgatók különleges bánásmódot igényelnek a társadalmi mobilitás és a felsőoktatáshoz való hozzáférés biztosítása érdekében. A második rész alapvetően a költségmegosztás lehetőségeivel, ezen belül is a felhasználókra terhelt költségek halasztott fizetésének főbb modelljeivel (diákhitelek, utólagos hozzájárulási rendszerek, diplomásadó) foglalkozik, ausztrál, angol és észak-amerikai példák segítségével részletesen bemutatva néhány izgalmas intézményi megoldást. A harmadik rész azt vizsgálja, miért fontos és elkerülhetetlen a magyar felsőoktatásban a magánforrások arányának növelése, és mely követelményekre kellene tekintettel lennie a kormányzatnak e folyamat során. A kötetet záró negyedik rész egyfelől azt elemzi, hogy az ismétlődő kormányzati nekibuzdulások ellenére Magyarországon miért volt olyan ellentmondásos és kevéssé sikeres a rendszerváltás óta eltelt időben a kormányzati tandíjpolitika, továbbá mennyire felelnek meg a magánforrások növelésére irányuló mai kormányzati törekvések az elmélet által feltárt követelményeknek, illetve milyen problémák merülhetnek fel ezekkel kapcsolatban. Másfelől ebben a fejezetben arra is választ keresünk, hol vannak a gyökerei a hazai közgazdasági gondolkodásban annak, hogy a magánforrások szerepét növelni igyekvő hazai kormányok rendre tévutakra tévednek.