hu / en

KTI KIADVÁNY

Munkaerőpiaci Tükör

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a  kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Minden évben kiválasztunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Ezt a kiválasztott témát a Közelkép fejezetei járják körül, és összefoglalják a témával kapcsolatban elérhető legfrissebb hazai kutatási eredményeket és leíró elemzéseket.

Sorozatszerkesztő: Hermann Zoltán tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Szerkesztőbizottság:

Ádám Sándor – főosztályvezető, Technológiai és Ipari Minisztérium, Munkaerőpiaci Programok Főosztálya

Bíró Anikó – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Busch Irén – főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály

Fazekas Károly – emeritus kutató, ny. tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Hermann Zoltán – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Horn Dániel – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Kadlecsik Roland – osztályvezető, KSH, Keresetstatisztikai osztály

Köllő János – Adatbank szakmai vezetője, KRTK KTI

Lakatos Judit – nyugdíjas szakmai főtanácsadó, KSH

Reizer Balázs – tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Szabó-Morvai Ágnes tudományos főmunkatárs, KRTK KTI

Telegdy Álmos – külső munkatárs, KRTK KTI

A Statisztikai Blokk adatai az alábbi linken érhetőek el (Munkaerőpiaci Tükör táblák):

https://adatbank.krtk.mta.hu/adatbazisok/elerheto-adatbazisok/

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2010

Fazekas Károly, Molnár György

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a kérdéskör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. Az idei kötetben érthető módon különös hangsúlyt fektettünk a gazdasági válság munkapiaci következményeinek bemutatására és elemzésére.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2010

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2009

Fazekas Károly, Lovász Anna, Telegdy Álmos

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával tíz éve indította el a Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. Eredeti célunknak megfelelően most is arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, önkormányzatokban, civil szervezetekben, oktatási intézményekben és kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a munkapiaci kutatások friss eredményeiről.
Az idén is olyan kiadványt állítottunk össze, amely a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján, jól áttekinthető szerkezetben mutatja be a magyarországi munkapiaci folyamatok jellemzőit és belső összefüggéseit.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2009

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2008

Fazekas Károly, Köllő János

A kötet bevezető tanulmánya a munkapiaci aktivitás és a bérek alakulásának jellemzőit tárgyalja 2007-ben és 2008 első félévében. A Közelkép első részében az Európai Munkaerő-felvétel adatainak felhasználásával Magyarország helyzetét mutatjuk be egyszerű leíró statisztikák segítségével. Az Eurostat erőfeszítései révén összehasonlíthatóvá tett adatok alkalmasak arra, hogy eddig nem ismert perspektívából mutassák be a magyar munkaerőpiac néhány sajátos vonását. A Közelkép második része a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező, de érettségit nem tett munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének alakulására vonatkozó kutatási eredményeket foglalja össze és kísérletet tesz oktatáspolitikai következtetések levonására. A harmadik fejezetben a munkaerőpiac működése szempontjából legfontosabb jogszabályokat és intézményeket ismertetjük. A negyedik fejezet részletes információt ad a rendszerváltozás óta eltelt időszak gazdasági folyamatairól, a népesség, a munkapiaci részvétel, a foglalkoztatás, a munkanélküliség, az inaktivitás, a bérek, az oktatás, a munkaerő-kereslet, a regionális különbségek, a migráció, a munkaügyi kapcsolatok jellemzőiről és néhány munkapiaci mutató nemzetközi összehasonlításáról. Az ötödik fejezetben a 2007 októbere és 2008 októbere között megjelent publikációkból válogattunk. A bibliográfia a magyar és közép-kelet-európai munkapiac jellemzőivel foglalkozó szakirodalomra terjed ki.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2008

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2007

Fazekas Károly, Cseres-Gergely Zsombor, Scharle Ágota

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozat kiadását. Eredeti célunk azóta sem változott. Arra törekszünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, valamint nem utolsósorban az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a munkapiaci kutatások friss eredményeiről. Az idén is olyan kiadvány összeállítására törekedtünk, amely a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján, közérthető formában, jól áttekinthető szerkezetben mutatja be a magyarországi munkapiaci folyamatok jellemzőit és belső összefüggéseit.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2007

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2006

Fazekas Károly és Kézdi Gábor

A Munkaerőpiaci Tükör évkönyvsorozat 2006. évi kötetének bevezető tanulmánya a munkapiaci aktivitás, valamint a bérek és a területi különbségek magyarországi alakulását foglalja össze a 2005-ös évre vonatkozóan. A Közelkép c. rész nyolc tanulmánya szorosan illeszkedik a Tükör-sorozat első kötetéhez, amely 2000-ben a magyar szakirodalomban lényegében elsőként adott átfogó képet a rendszerváltozás utáni magyarországi béralakulásról. Az idei kötet az azóta született eredményeket mutatja be, köztük olyan, nagy horderejű kérdéseket vizsgálva, mint a vállalatok közötti bérkülönbségek dinamikája, a közszféra és a magánszféra bérviszonyainak kapcsolata, a regionális kereseti és bérköltség-különbségek, a diplomák munkapiaci értéke (beszélhetünk-e diplomás túlképzésről), a pályakezdő diplomások, a közoktatásban dolgozók keresetének változása, a férfi-női kereseti különbségek alakulása. A kötet harmadik egysége a munkapiac jogszabályi és intézményi környezetének változásait prezentálja, az aktuális szabályok áttekinthető bemutatására helyezve a hangsúlyt; fókuszában ezúttal a munkanélküliek ellátása és az aktív munkapiaci politika áll. A kötetet részletes statisztikai blokk, valamint a témába vágó legújabb szakirodalmat felvonultató bibliográfia zárja.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2006

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2005

Fazekas Károly és Koltay Jenő

A Munkaerőpiaci Tükör évkönyvsorozat 2005. évi kötetének bevezető tanulmánya az elmúlt év munkapiaci trendjeit tárja fel, valamint összefoglalja az Európai Unióhoz való csatlakozás munkapiaci következményeit. A kötet Közelkép c. része ebben az évben a piacgazdasági átalakulás során kialakult magyar munkaügyi kapcsolatokról ad áttekintést, részletes elemezve a munkáltatók, a munkavállalók és az állam kapcsolatrendszere fejlődésének legutóbbi évtizedét A Közelkép tanulmányai először a szociális partnerek helyzetét, majd a munkaügyi kapcsolatok középső szintjét vizsgálják. Ezt követi a munkaügyi kapcsolatok hagyományosan legfontosabb kérdésének, a kollektív alkunak a tárgyalása, s befejezésül a munkahelyi érdekképviselet legújabb fejleményeinek bemutatása. A kötet harmadik egysége az Európai Foglalkoztátási Stratégiára irányítja a figyelmet. A tanulmány nem az EFS bemutatására törekszik, inkább annak szélesebb elméleti és szervezeti hátterét analizálja néhány, az EFS lényegét érintő kérdés felvetésével és megválaszolásával. A zárótanulmány a hazai jogszabályi és intézményi környezet változásait értékeli. A kötetet részletes statisztikai blokk, valamint a témába vágó legújabb szakirodalmat felvonultató bibliográfia zárja.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2005

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2004

Fazekas Károly és Varga Júlia

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indítottuk el a Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. Arra törekedtünk, hogy a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, a közigazgatásban, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, oktatási intézményekben és kutatóintézetekben, valamint a sajtóban dolgozók jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkaerőpiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a munkaerőpiaci kutatások friss eredményeiből. Az idén is olyan kiadvány összeállítására törekedtünk, amely a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján közérthető formában, jól áttekinthető szerkezetben mutatja be a magyarországi folyamatok jellemzőit, belső összefüggéseit.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2004

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2003

Fazekas Károly

A Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozat 2003. évi kötetének összeállítása során arra törekedtünk, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján közérthető formában, jól áttekinthető szerkezetben mutassuk be a magyarországi munkaerőpiaci folyamatok jellemzőit. A kiadvány öt részből áll. Az első részben áttekintjük a munkaerőpiac állapotára vonatkozó legfontosabb információkat. A sorozat Közelkép című részének célja egy-egy kiválasztott terület mélyebb, részletesebb elemzése. Az idei kötet a munkaerő és a tőke területi mobilitásának összefüggéseit elemzi. A harmadik fejezet a munkaerőpiac jogi intézményi rendszerének változásait mutatja be. A negyedik fejezet statisztikai adatok bemutatásával részletes információt ad a rendszerváltozás óta eltelt időszak alapvető gazdasági, munkaerőpiaci folyamatairól. Az ötödik fejezetben friss publikációkkal egészítjük ki az előző kötetekben közzétett bibliográfiákat.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2003

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002

Fazekas Károly

A Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozat 2002. évi kötetének összeállítása során arra törekedtünk, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikák, elméleti kutatások és empirikus elemzések alapján közérthető formában, jól áttekinthető szerkezetben mutassuk be a magyarországi munkaerőpiaci folyamatok jellemzőit. A kiadvány öt részből áll. Az első részben áttekintjük a munkaerőpiac állapotára vonatkozó legfontosabb információkat. A kötet második, Közelkép című fejezetének célja egy-egy kiválasztott terület mélyebb, részletesebb elemzése. Az ez évi kötet a munkaerő-kínálat és munkaerő-kereslet összefüggéseit elemzi. A harmadik fejezet a munkaerőpiac jogi intézményi rendszerének változásait mutatja be. A negyedik fejezet statisztikai adatok bemutatásával részletes információt ad a rendszerváltozás óta eltelt időszak alapvető gazdasági, munkaerőpiaci folyamatairól. Az ötödik részben friss publikációkkal egészítjük ki az előző kötetekben közzétett bibliográfiákat és válogatást adunk közre külföldön az elmúlt évtizedben megjelent, a magyarországi munkaerőpiac jellemzőivel foglalkozó könyvekről.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2002

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2001

Fazekas Károly

A sorozat második kötete az előzőhöz hasonló szerkezetben pontos és áttekinthető képet ad a magyarországi munkaerőpiac állapotáról. A bevezető fejezet 2000. év munkaerőpiaci folyamatait tárgyalja. A Közelkép c. fejezet a hazai és nemzetközi kutatási eredményeket összefoglalva elméleti áttekintést és részletes elemzést ad a munkanélküliek jövedelemtámogatásával kapcsolatos kérdésekről. A kötet elemzi a munkanélküliség kezelésével kapcsolatos jogszabályok és intézmények változásait, bőséges válogatást ad a munkaerőpiacot jellemző adatokból, a munkaerőpiaci kutatások eredményeit bemutató hazai és külföldi szakirodalomból.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2001

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2000

Fazekas Károly

A könyv terveink szerint egy évente megjelenő sorozat első kötete. A további kötetek a jövőben azonos szerkezetben jelennek meg azzal a céllal, hogy az olvasók pontos és jól áttekinthető képet kapjanak a magyarországi munkaerőpiacon zajló folyamatokról, a munkaerőpiaci kutatások eredményeiről, a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódó jogszabályok és intézmények legfontosabb jellemzőiről. A kötet „Közelkép” című fejezete minden évben egy-egy kiválasztott területet elemez mélyebb összefüggéseiben is. 2000-ben a magyarországi bér- és kereseti viszonyok bemutatására vállalkoztunk.

Egyéb információ

A könyv korlátozott számban megrendelhető:

Bálint Éva
MTA KTI Könyvtár
Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Telefonszám: (36 – 1) 309 2649
E-mail: biblio@econ.core.hu

2000